A keresztény reménység jól megalapozott realizmus

Harmadik alkalommal rendezte meg a Keresztény Szigetet az ötletadó-kezdeményező ÉrMe Hálózat. Idén társszervezőként csatlakozott a programhoz a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.

 

A Keresztény Sziget több tucat keresztény civil szervezet számára kínált találkozási lehetőséget május 27-én Budapesten. Örömteli, hogy évről évre bővül a szervezők és a résztvevők száma. A Margitszigetre kilátogató mintegy 1400 érdeklődő négy témában – Egyház, Közélet és az „Idők Jelei”, Család, Média – hallgathatott őszinte, megértésalapú pódiumbeszélgetést. Esélyteremtő és vidám sport-, és gyermeknapot, a keresztény szervezetek és vállalkozások, vállalkozók számára bemutatkozási és ismerkedési lehetőséget, beszélgetéseket, valódi személyes találkozásokat eredményezett a rendezvény szlogenjében megfogalmazott „Gyere át a hídon!"- gondolat.

A Keresztény Sziget az a hely, ahol jó kereszténynek lenni; ahol a Krisztust követő és keresztény válaszokat kereső emberek igyekeznek megoldásokat találni korunk kihívásaira, a közéletben, a családokban és az egyházban is törekedve a megújulás és az értékmegőrzés, a reformok és a hagyományok egyensúlyára – fogalmazták meg a rendezvény célját a szervezők. Ezzel összhangban valóban olyan eseményt sikerült megvalósítani, ahol a résztvevők értékes gondolatokat hallhattak és adhattak tovább; ahol a különböző történelmi keresztény felekezetekhez tartozó emberek az ökumené szellemében tudtak szeretetben egymásra figyelni, az együttműködésből új értékeket teremteni.

A szervezők „belső indíttatásáról" Tóth József, a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat elnöke beszélt a Keresztény Szigeten tartott rövid köszöntőjében, majd a társszervező KÉSZ nevében Osztie Zoltán plébános mondta el gondolatait.

– Az állam akkor tesz jót az egyházi és a keresztény civil szervezetekkel, ha békén hagyja őket – mondta a rendezvényre ellátogató Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere. – A civil szervezet talán nem is a legjobb kifejezés ebben az esetben, hiszen az csak arra utal, hogy a kormányzattól független szerveződésekről van szó. A keresztény szervezeteket inkább „szabadcsapatoknak" nevezhetjük, melyeknek jól meghatározható céljaik és értékeik vannak, de nem állnak semmilyen külső, evilági irányítás alatt. E szervezetek sajátossága az is, hogy a széles nyilvánosság számára jórészt láthatatlanul teszik a dolgukat, ugyanakkor szükség van arra is, hogy bizonyos kiemelt pillanatokban megmutassák magukat, és egyöntetűen, nyíltan kiálljanak az értékeikért – mutatott rá beszédében Balog Zoltán.

Az egyház és a kereszténység társadalmi jelenlétével foglalkozó pódiumbeszélgetésen – melyen részt vett Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, Bátor Botond pálos szerzetes, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita – szintén előkerültek a Balog Zoltán által felvetett szempontok, és több résztvevő hangsúlyozta: nem feltétlenül a keresztény emberek statisztikai aránya a fontos. Hiszen Jézus is „kovászról" és „sóról" beszélt, melyből kevés is elegendő lehet, hogy kifejtse hatását. A pódiumon szó esett a tudatos szerepvállalásról, az egyház hagyományairól, mint eszközrendszerről. Az előadók kiemelték az elmúlt ezer esztendő legjelentősebb társadalmi hatását: a Biblia lefordítását. Rámutattak a keresztény vallás misztikus gazdagságára is.

A Közélet és az „Idők Jelei” c. pódiumbeszélgetésen Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes felvetéseire reflektálva a világról gondolatokat formáló keresztény emberek közéleti szerepvállalásáról beszélgetett Osztie Zoltán plébános, Fogarasi Norbert pénzintézeti vezető, Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője. Szemléletformáló gondolatok sora hangzott el: „a keresztény reménység jól megalapozott realizmus" – mondta például Zoltán atya.

Az egyik legnagyobb tapsot talán a család kérdéskörével foglalkozó pódiumbeszélgetés résztvevői kapták: Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke, Popovicsné Palojtay Márta, a kárpátaljai Család és Élet Egyesület vezetője és Sallainé Karikó Éva, a Schönstatti Családok a Családért Egyesület projektszervezője. A beszélgetés a család értékétől indult, majd arról esett szó, hogy mi mindenre van szüksége az egyénnek és a családnak. Szó volt az anyai hivatás értékességéről belülről nézve, és kicsit arról is, hogy mi az, amiről „hajlamosak vagyunk" megfeledkezni. A család válságával kapcsolatban elhangzott: inkább az ember van krízisben, nem a házasság vagy a család. A női és férfi szerepekről is gondolatot cseréltek: az egyenlő értékek nem kötelezően jelentenek azonosságot a férfi és női szerepben, valamint arról, hogy a mindennapok gondjaival és ezek megoldási lehetőségeivel kapcsolatos eszmecserére nagy igény van a keresztény közösségekben.

A negyedik és egyben utolsó beszélgetésen a média különböző területein dolgozó szakemberek vettek részt: Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, Erhardt Ágoston, az MTVA Vallási Főszerkesztőségének vezető szerkesztője, Martí Zoltán, a 777.hu blog alapító-főszerkesztője, Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, valamint Major Péter, a Shoeshine videóblog rovatvezetője. A sablonosságot kerülő válaszadók többször is érintették az őszinteség, szókimondás, hitelesség kérdéseit, illetve hogy hogyan lehet a keresztény értékeket megjeleníteni a nyilvánosságban a mai médiaviszonyok között. Érdekesség, hogy a kerekasztal két résztvevőjének is a közelmúltban jelent meg új könyve: Kiss Ulrich Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban című kötetét és Szőnyi Szilárd Föltámadott a gender című könyvét meg is lehetett vásárolni a Keresztény Sziget könyvárusító standján, és a szerzők dedikálásra is szívesen vállalkoztak.

A rendezvényt számos gyermek- és családi program színesítette. A leglátványosabbak közé tartozott a MotorkerékPálosok (nem elírás!) keresztény motoros közösség tagjainak megjelenése, és nagy figyelmet keltettek a hagyományőrző rendőrszázad régi járművei és egyenruhái is. Sokan látogatták a „gasztrosátrakat", ahol sört, bort, sajtot és egyéb termékeket lehetett kóstolni és vásárolni. A kisgyerekeket külön programokkal foglalták le a pódiumbeszélgetések idején is, hogy a szülők ez utóbbiakon nyugodtan részt tudjanak venni. A gazdag programsorozat az esti órákban tombolasorsolással és a Holdviola együttes koncertjével zárult. Találkozunk 2018-ban!

Forrás: ermehalo.hu
Fotók: Sánta Balázs

Miért jó a Keresztény Sziget? A rendezvényről készült videó itt megtekinthető:

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks