A KÉSZ is kiáll az értékvédő 10 pont mellett

Kampányt indított a CitizenGo csapata az LMBTQI-lobbi Szent Koronát ért támadása miatt. Tíz pontban foglalják össze azokat az értékeket, melyeket a család, a gyermek, a hit és a Szent Korona testesít meg. Számos meghatározó, a szakmájában elismert ember csatlakozott a kiáltványhoz, a nyilvános aláírók között szerepel a KÉSZ elnöke és társelnöke is.

 

„Az LMBTQI-lobbinak nem elég a családok és a gyermekek ártatlanságának aláásása, az ősi keresztény jelkép, a szivárvány után legutóbb a Szent Koronát is célba vették.

A mi válaszunk karakán, de semmiképp sem gyűlölködő. Imádkozunk értük, de nem hagyjuk, hogy lerombolják családjainkat, megrontsák gyermekeinket és meggyalázzák keresztény, nemzeti jelképeinket.” – olvasható a petícióban.

Az értékvédő tíz pont a következő:

1. Hiszünk Istenben.

2. Tiszteljük nemzeti és keresztény jelképeinket, csakis méltó módon használjuk őket.

A szivárvány Isten és ember szövetségének bibliai jelképe, a Szent Korona pedig nemzeti és egyben keresztény jelképünk. Elutasítjuk méltatlan lealacsonyításukat, káros ideológiáknak való alávetésüket.

3. Felismerjük, hogy a család a társadalom alapsejtje. Erős nemzet erős családokra épül.

4. Kimondjuk, amit Alaptörvényünk is megerősít: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

5. Felismerjük a férfi és nő házasságának szép, egymást kiegészítő voltát, illetve azt a csodás ajándékot, hogy szerelmükből új élet fakad.

6. Belátjuk, hogy az emberi nem férfiakból és nőkből áll. Teremtett nemünket megváltoztatni nem lehet. Az ilyen irányú próbálkozás szimpla kozmetika. A saját nemükkel azonosulni nem képes embereknek abban kell segíteni, hogy el tudják fogadni biológiai nemüket.

7. Tudjuk, hogy egy gyermeknek szüksége van szerető anyára és apára.

8. „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy lehetőség szerint ismerje a szüleit, valamint ahhoz, hogy ők neveljék.” A gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény, 7. cikk

9. Megvédjük gyermekeinket az őket befolyásoló és félrevezető LMBTQI-ideológiától, amely az utóbbi időben már őket is célozza.

10. Nem félünk kiállni a számunkra legfontosabb értékek mellett, még ha meg is bélyegeznek minket ezért. Elutasítjuk a Pride és az LMBTQI-ideológia szellemiségét. Azon leszünk, hogy megakadályozzuk, hogy sokaknak szenvedést okozva lerombolják az alapvető értékeket.

Amennyiben egyetért az értékvédők tíz pontjával, ITT aláírhatja a kezdeményezést.

2020-07-01

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks