Ars Sacra Fesztivál 2017

Idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre az Ars Sacra Fesztivál szeptember 16. és 24. között. A programsorozatot összefogó Ars Sacra Alapítvány várja közösségek jelentkezését a fesztiválhoz kapcsolódó programok megvalósítására, megszervezésére.

 

Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse, melyet az Ars Sacra Alapítvány szervez. A Fesztivál minden év szeptember harmadik hétvégéjén kezdődik, a Kulturális Örökség Napjaival együttműködve. Célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást, felmutatni a zsidó-keresztény kultúrában rejlő remény jeleit, rávilágítani a Szépre, Jóra, Igazra, a művészet minden ágának bevonásával.

Az Ars Sacra Fesztiválhoz az ország legnagyobb múzeumai, kiállítóhelyei, galériái, színházai, templomai, kulturális központjai, egyházművészeti gyűjteményei csatlakoztak. A Fesztiválra olyan új, vagy már meglévő programmal lehet jelentkezni, amely a fesztivál idején (akár egy rövid ideig is) ingyenesen látogatható.

A Fesztivál kiemelkedő eseménye a Nyitott Templomok Napja (idén szeptember 16-án), ahol bemutatják a programban résztvevő templomok építészeti, művészeti értékeit, azok mai üzenetét. Előadások, beszélgetések, gyerekprogramok, filmvetítések, kiállítások, koncertek színesítik országszerte a rendezvényeket. 

A Fesztivál egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, világi fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A részletes felhívás megtalálható a www.ars-sacra.hu oldalon. Programokkal jelentkezni 2017. július 31-ig lehet az Alapítvány honlapján keresztül.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks