Az Agapé vendége volt Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke - videó

A Duna Televízió társadalmi és közéleti témákat feldolgozó új vallási műsorának harmadik adásában a házasságban megélt férfi és női szerepekről beszélgetett az Agapé asztaltársasága.

 

A kerekasztal-beszélgetésen közösen gondolkodott Aczél Petra kommunikációkutató, nyelvész, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetének vezetője, Skrabski Fruzsina filmrendező, producer, forgatókönyvíró, újságíró, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, Léder László pszichológus, coach, tréner, az Apa Akadémia megalapítója és Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Budai Görögkatolikus Parókia parókusa, kánonjogász, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke Vágvölgyi Gergely műsorvezetővel.

Férfi és női voltunkat egyaránt élethosszig tanuljuk, azért hogy kibontakozhassunk és megerősödhessünk bennük. Makláry Ákos szerint: „A Teremtés könyvének 27. verse, az istenképűség adja a választ emberi létezésünk értelmére. A keresztény teológia vallja, hogy azért vagyunk emberek, mert Isten képére lettünk teremtve. Férfiségünk és nőiségünk Isten ajándéka, amit nem mi határozunk meg, hanem a Teremtőtől kaptuk. Abban hasonlítok rá, hogy férfi vagyok, a párom, házastársam pedig abban, hogy nő. Ebből a sok ezer éves tanításból ered az emberségünk.” Hozzátette: „Férfi és női szerepeink megélése, olyan, mint egy iskola, amit végig kell járnunk. Ezért is lényeges észrevennünk azokat a lépcsőfokokat, melyeket meg kell tegyünk az életben azért, hogy valóban férfiak és nők lehessünk.”

Arra a kérdésre, hogy érvényes maradt-e a hagyományos felfogás vagy eljárt felette az idő, Ákos atya így válaszolt: „Görögkatolikus parókusként, több házasságra készülő jegyespárral vagyok kapcsolatban. Úgy gondolom, fontosak a példák, s ez megerősítheti a házasságra készülőket abban, hogy «ketten vagytok egy». A fiatalokkal való beszélgetések során gyakran említem a saját megélt tapasztalataimat is. Ez fontos és az is kulcsfontosságú, hogy később a házasságban a férfi férfi és apa maradhasson a családi életen belül, a nő pedig nő és anya.”

Az Amoris laetitia-családévben bibliai példának Szent József és Jákob apai szerepei is előtérbe kerültek. Az asztaltársaság valamennyi tagja a családi, azon belül is a szülői és nagyszülői minták fontosságára hívta fel a figyelmet.

A felvetésre, hogy keresztény férfiként hogyan lehetünk jelen a világban, a KÉSZ elnöke ekképpen fogalmazott: „Szent Pál apostol az Efezusiakhoz írt levél ötödik fejezetében azt mondja: a férfiak szeressék feleségüket, mint saját testüket. Ez az igazi, felemelő, egyenrangú és keresztényi hozzáállás. A házasságunkat ápoljuk, éltessük és fejezzük ki, hogy szeretjük a másikat”– zárta gondolatait Ákos atya.

2022-02-21

Lonkay Márta

Az Agapé c. műsor 2022. február 3-i teljes adása:

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks