Bányai Erzsébet búcsúztatása

Életének 75. évében elhunyt Bányai Erzsébet gyermekorvos, a KÉSZ várpalotai csoportjának alapítója.

 

Bányai Erzsébet 2007-ben kereste meg Osztie Zoltánt, a KÉSZ akkori elnökét azzal a szándékkal, hogy Várpalotán is alakuljon KÉSZ-csoport. Egy kisebb szeretetközösség született a kezdeményezésből, amely elsődleges feladatának tekintette az ifjúság nevelésében bekövetkezett negatív jelenségek helyreállítását a keresztény értékrend felmutatásával. Számos zenés, táncos eseményt szerveztek elnöksége alatt a fiataloknak, lehetőségeik szerint támogatták a helyi rászoruló keresztény családokat. Neves előadók, mint Korzenszky Richárd atya, Käfer István kutató, Gőgh Edit pszichiáter látogattak el a csoporthoz, akik gondolataikkal a krisztusi szeretet magvait hintették az érdeklődők szívébe.

Bányai Erzsébet gyászmisés búcsúztatása április 12-én, pénteken 16 órakor lesz a Zugligeti Szent Család-plébániatemplomban (Bp. XII., Szarvas Gábor út 52.). Hamvait a mise után a templom urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra. A gyászoló család kérése, hogy egy szál virággal búcsúzzanak a barátok, ismerősök Erzsikétől.

Adj, Uram, örök nyugodalmat Erzsébetnek, és az örök világosság fényeskedjék neki!

SJ

2019-04-04

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks