Beregszászon is ünnepeltek

A KÉSZ beregszászi testvérszervezete rendezett ünnepi megemlékezést az 1848/49-es szabadságharc évfordulóján a Pásztor Ferenc Közösségi Házban március 13-án.

 

Molnár János esperes-plébános megnyitója után Mélykúti Ferenc beregszászi vezető konzul üdvözölte az egybegyűlteket, akik között a beregszásziakon kívül jelen voltak a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai is. A műsorban elhangzott a Nemzeti dal (előadta Vaskeba László, a Beregszászi Magyar Gimnázium diákja), majd a Beregszászi Szent Kereszt Plébánia Csibe kórusának előadásában hallhattak Kossuth nótákat, az Új magyar éneket, a Hazaszeretet él szívünkben és a Magyarok vagyunk című dalokat az egybegyűltek. Szólót énekelt Juhász Fanni. Ezt követően Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger című költeményét Szibert Klára, Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét Simon Tünde adta elő. Birta Bernadett, a Beregszászi Magyar Gimnázium végzős diákja Petőfi: Élet vagy halál című versét szavalta el. Az ünnepi megemlékezésen a Szent Kereszt Kórus előadásában – Krajnikné Hegyi Irén harmonika és Tar Sándor gitárkíséretében – elhangzott Sillye Jenő: Szállj dalom és Beregszászi-Hegyi László: Magyar zengő című szerzeménye. A Költő visszatér című rockoperából, valamint Erkel Ferenc Bánk bánjából Urszta Adetta és Birta István tolmácsolásában csendült fel egy-egy részlet.

A szabadságharc emlékére rendezett est a házigazdája, Jakab Eleonóra elnök köszöntőjével ért véget.

Jakab Eleonóra

Az ünnepségről készült felvétel itt megtekinthető:

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks