Budapesten találkoztak a KÉSZ küldöttei

A KÉSZ november 7. és 9. között tartotta őszi küldöttgyűlését Budapest-Erzsébetvárosban. Rendhagyó módon nem csak a helyi csoportok küldöttei vettek részt a háromnapos rendezvényen, hanem Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről is érkeztek meghívott vendégek a további együttműködés reményében.

 

KitüntetésekA KÉSZ Ihletett cselekvés programjának egyik fontos célkitűzése az evangelizációs tevékenység mellett, megvalósítani a nemzet egységét, mely személyes kapcsolatok és közös programok lévén lehetséges.

Az első napon a megjelentek a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében gyülekeztek. Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ országos elnöke köszöntötte a tagokat és a vendégeket. Kiemelte, hogy kötelességünk megtenni mindent, amit az evangelizáció érdekében megtehetünk, és Isten áldását kérte a közösség minden munkájára. Nyitásként igen aktuális téma megvitatására került sor, beszélgetésre a választások tapasztalataiból és arról, mit vár el a ma embere a politikusoktól.

A következő nap az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt, több mint százéves múltra tekintő plébániatemplomban szentmisével kezdődött. A szentmise után a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében került sor az elnöki beszámolóra, a következő évre tervezett programok megvitatására, az Alapszabály módosítására, illetve annak a hatályban lévő jogszabályokkal való összhangba hozására, és egy igen szép eseményre: a Szent Adalbert-díj valamint a Csanád Béla-díj átadására.Michels Antal atya egy figyelemfelkeltő előadás tartott Kárpátaljáról, aki maga is ott szolgáltKüldöttgyűlés Budapesten több mint öt éven keresztül. A határon túli kapcsolatok alakulásáról beszámoltak a Keresztény Értelmiségi Kör és a kassai Szent Gellért Pasztorációs és Oktató Központ képviselői. A KÉK nevében Szabó Károly elnök osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. A KÉSZ küldöttgyűlésén bemutatkozott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is. A megjelentek egy összeállítást láthattak/hallhattak Markó Tímea Az iszlám vallás terjedése – Mi történjék, hogy felébredjünk című eladásából.

A rendezvény vasárnap fejeződött be szentmisével. Lélekben gazdagabban, baráti hangulatban, a további gyümölcsöző együttműködés és a viszontlátás reményében vettek búcsút egymástól a küldöttgyűlés résztvevői.

A programot a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány támogatta.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks