Csanád Béla-díj 2019

Hervai d'Elhougne Istvánnak, a Budafok-Tétény csoport alapító elnökének adományozta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöksége a Csanád Béla-díjat 2019-ben, melyet a szervezet küldöttgyűlésén, október 26-án vett át.

 

Laudáció

Hervai Istvánnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budafok-Tétény csoportja 2004-ben megszületett. István azóta is alkotó résztvevője a helyi csoport életének, amely a vezetése alatt igazi szeretetközösséggé alakult.

Hervai István 1939-ben született Budapesten. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A Magyar Hajó- és Darugyárban kezdett dolgozni, később érdeklődésének központjába a számítástechnikai rendszerek fejlesztése került. Úttörő módon kutatta az épületfelújítások szervezésének számítástechnikai megoldásait. 1993-tól az egészségügy területén kamatoztatta innovatív tudását. A Korányi Kórházban, a budapesti Szent János Kórházban és a Soproni Erzsébet Kórházban irányított meghatározó és jelentős fejlesztési projekteket.

Hervai István példaértékű keresztény életpályát mondhat magáénak. A tevékeny életének munkája mellett két fontos területe volt: ez pedig a családja és a KÉSZ.

1963-ban feleségül vette, a restaurátor Nagy Juditot, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. Méltán büszke nagy családjára: a tizennégy unokára és a három dédunokára. Felesége minden tevékenységében hű társa volt, elvesztése a helyi csoport munkájában is pótolhatatlan űrt hagyott maga után.

Kedves István!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budafok-Tétény csoportja megalakulását és igazi közösséggé érését Neked köszönheti. Tizenöt éven keresztül vezetted a csoportot, ami így vált valódi szeretetközösséggé.

A Budafok-Tétény csoport ökumenikus szellemben öt plébániával és három gyülekezettel, valamint számos civil szervezettel, a kerületben működő oktatási intézménnyel épített ki és tart ma is aktív kapcsolatot. A Budafok-Tétény csoport kiemelkedő küldetésének tekinti a határon túli magyarsággal való együttműködést. István jó szervezőképességének és kitartó munkájának köszönhetően bejárták a Kárpát-medencét, a felvidéki Árva várától, a délvidéki Maradék városáig, a Tisza forrásától a várvidéki Pinka folyó forrásáig. A zarándoklatok során több kiemelkedő személlyel kötött mély és igaz barátságot, így Pénzes János szabadkai, Német László nagybecskereki püspökökkel, a marosvásárhelyi Papp László atyával, valamint a kolozsvári Kató Béla református püspökkel.

Kedves István!

A vallásos ember úgy tekint az ajándékra, mint Isten jelenlétének és szeretetének a kitüntető jelére, ezért nem a meglepetés értéke a döntő, hanem az ajándékozó szeretete. Ezt a kitüntető címet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének az elnöksége minden tagtársunk nevében ajándékozta Neked.
Kérem, fogadd szeretettel, melyet most nagy örömmel és szeretettel nyújtok át.

Gratulálok az elismeréshez!

Brummer Krisztián
a soproni csoport elnöke, az elnökség tagja

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks