Elhunyt dr. Galgóczy Gábor, a KÉSZ társelnöke

79 éves korában, hosszan tartó betegség után hazatért Teremtőjéhez Galgóczy Gábor, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének társelnöke.

 

„Szépen, otthonából, családja köréből indult el az őt szerető és ebbe a világba küldő Istenhez. Érzem, őt nem lehet pótolni” – tudatta a hírt az elnökség tagjaival Makláry Ákos elnök.

Galgóczy Gábor személyének, jelenlétének fontossága megkérdőjelezhetetlen a KÉSZ történetében. Orvosi pályafutása mellett a rendszerváltást követően kapcsolódott be aktívan a civil, értelmiségi közéletbe. Részt vett a KÉSZ kibontakoztatásában és a helyi csoportok alakulásának folyamatában. Tizenöt éven keresztül vezette a józsefvárosi KÉSZ-csoportot, majd 2002-ben lett az országos elnökség tagja, és 2007-ben választották meg az egyesület elnökhelyettesének. 2016-tól haláláig társelnöki tisztséget töltött be Makláry Ákos mellett.

"Adj Urunk Gábor szolgádnak boldog nyugalmat és örök emléket!"

2021-08-26

KÉSZ

Dr. Galgóczy Gábor temetése római katolikus gyászmise keretében 2021. szeptember 19-én 15:00-kor lesz Budapesten, a Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplomban. A KÉSZ vezetősége is ezen az alkalmon búcsúzik tőle.
Virágok elhelyezésére az urnatemetőben nincs lehetőség.


 

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks