Emlékút Délvidéken az 1944-45-ös vérengzések 70. évfordulóján

Vajdasági partneregyesületével, a Keresztény Értelmiségi Körrel közösen a KÉSZ március 21–23. között a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával emlékutat szervezett a 70 éve a Délvidéken történt szörnyű vérengzések helyszíneire.

 

Tito partizánjai a brutális atrocitások során több tízezer magyar, német és horvát ember életét oltották ki, vagyonukat elkobozták, a jugoszláv államhatalom pedig hozzátartozóikat évtizedeken keresztül megfélemlítette, kollektívan háborús bűnösként kezelte. Csak a legutóbbi időkben kezdődhetett el a múlt őszinte földolgozása, az ártatlan áldozatok rehabilitációja, a tömegsírok helyén emlékművek állítása. A KÉSZ és KÉK közös útjának célja azonban nem pusztán az emlékezés volt: keresztényként feladatunk a kiengesztelődés, a megbocsátás azoknak, akik gyűlöletből és kapzsiságból ezeket a rémtetteket elkövették; magyarként pedig együttérzésünket kívántuk kifejezni azokkal a honfitársainkkal, akik személyesen, családi tragédiájuk árán szenvedték el az üldöztetést. Hiszünk benne, hogy az atrocitások áldozatai egyszersmind vértanúk is, akik mártírhalálukkal tanúságot tettek hitükről, magyarságukról, és hogy megerősítenek minket ezáltal a jelenben és a jövőben is.

A Pannon Tv nyomon követte az emlékút eseményeit. Összeállítása megtekinthető:

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks