Gyújts egy gyertyát - séta a keresztény üldözöttekért

Megrendült lélekkel tapasztaljuk világszerte a keresztények üldözésének rohamos terjedését. Ez alól egy kontinens sem kivétel. Szükséges tehát, hogy ezt magunkban tudatosítsuk, és tegyünk is ellene.

 

Gyújts egy gyertyát - séta a keresztény üldözöttekért

Mi ezt csak békés eszközökkel és a kiengesztelődést szolgálva tehetjük. Ezért határozták el szervezeteink (a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre), hogy gyertyás sétával hívják föl a társadalom figyelmét az ügyre, mely mindenkit érint. Szeretettel hívjuk az eseményre azokat a jóakaratú embertársainkat, akik csatlakozni kívánnak hozzánk!

2015. június 16-án, kedden este 20 órakor indulunk egy szál fehér gyertyával a kezünkben a Kálvin téri református templom elől, majd érintve a Deák téri evangélikus gyülekezetet a Szent István-bazilikához érkezünk. Mindhárom helyszínen imádság hangzik el Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus lelkész és Gájer László római katolikus pap vezetésével.

Tisztelettel kérjük, hogy a politikamentes rendezvényre semmilyen zászlót, jelvényt vagy táblát ne hozzanak!

A budapesti sétával egy időben a várpalotai helyi csoport is sétát szervez, ide is szeretettel várják a csatlakozni kívánókat!

Csatlakozási, részvételi szándékukat az mpee@mpee.hu e-mail címen jelezhetik.

Fotó: Pölcz Klaudia (www.indafoto.blog.hu)

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks