Harangozással és közös imádsággal emlékeztünk Trianonra

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének felhívására idén is harangozással és közös imádsággal emlékeztek Trianonra Kárpát-medence-szerte egyházközségek és gyülekezetek.

 

KÉSZ-csoportok és határon túli civil és egyházi közösségek emlékeztek meg a trianoni békediktátum aláírásának 102. évfordulójáról június 4-én. Az alábbiakban a helyi csoportok beszámolóiból idézünk.

 „A KÉSZ marcali csoportja  és a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület közös szervezésében 16.30-kor megszólaltak a plébániatemplom harangjai. 18 órától az ipartestület udvarán lévő Trianon-emlékműnél tartottunk megemlékezést, ahol Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke mondott beszédet” – adta hírül Kiss Kálmán csoportelnök.

Némethné Csubák Éva helyi elnök beszámolója szerint a baktalórántházi plébániához tartozó nyolc fília tizenöt templomában egyszerre szólaltak meg a harangok. A Szent Gizella tiszteletére felszentelt római katolikus templom udvarán Bezzegh András gondnok – az országban szinte egyedülálló módon – kézi erővel húzta a harangot.

Csátalján mutatott be szentmisét Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Az ünnepségen köszöntőt mondott Vedelek Norbert a bajai KÉSZ elnöke.

„A KÉSZ szombathelyi csoportja is közösségben imádkozott a nemzeti összetartozás napján. 16 óra 32 perckor megszólaltak a harangok, ami mindnyájunkat a közösségeink összetartozásáért szóló imádság elmondására hívott” – adta hírül a Szombathelyi Egyházmegye.

A történelmi Magyarország minden régiójában megszólaltak a harangok. Homoródalmás, Désfalva és Harangláb unitárius, Kolozsvár, Szentágota, Torda, Segesvár és még számos erdélyi református gyülekezet tagjai gyűltek össze közös megemlékezésre. A háború okozta nehézségek ellenére Kárpátalján is együtt imádkoztak a magyarok az évfordulón.   

A délvidékiek csatlakozásáról így számolt be Szabó Károly, a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) elnöke:

„A KÉK minden évben megemlékezik Délvidéken a trianoni emléknapról. 28 helyi csoportunk plébániai közössége vállal aktív részvételt a KÉSZ-szel közös evangelizációban. Ezenkívül a Vajdaságban ötvennél is több magyar plébánia működik, így az ottani közösség tagjai is csatlakoztak. Külön öröm, hogy az ökumené jegyében protestáns testvéreink is jelezték részvételi szándékukat. Újvidék, Topolya, Szabadka és még sok más délvidéki város közössége imádkozott együtt a békéért.”

Bízunk benne, hogy a keresztény hit és a nemzeti összetartozás erősítéséért végzett közös imádság békét és egységet teremt hazánkban és a Kárpát-medence valamennyi magyar lakta területén.

2022-06-04

Lonkay Márta

A trianoni megemlékezések képekben:

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks