Házasság Hete

Számos városban bekapcsolódtak a KÉSZ-csoportok a Házasság Hete rendezvénysorozat programjaiba nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként is.

 

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.

Házasság Hete Törökszentmiklóson

Idén második alkalommal kapcsolódott be Törökszentmiklós a Házasság Hete rendezvénysorozatba. A programokat a törökszentmiklósi KÉSZ-csoport szervezte és bonyolította, melyek központi témái a házasság intézménye, a családban betöltött szerepek, mint napjaink kihívása és a média családi életre gyakorolt hatása és következményei voltak.

A rendezvény a házaspárok báljával indult, ahol sor került a jubiláló házaspárok köszöntésére. Voltak házaspárok, akik a tizedik évfordulójukat ünnepelték, de akadtak olyanok is, akik ötvenöt éve fogadtak egymásnak örök hűséget. Méltán nevezhetők a jól működő szeretetkapcsolat szakértőinek. A bál a békeidőket idézte, ahol jelen vannak az egyházi méltóságok és együtt van a hívek közössége.

Neves előadókkal került megrendezésre a szeretetkapcsolatokkal foglalkozó konferencia, melyet Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke és Markót Imre polgármester nyitottak meg. Nényei Gáborné, a KALÁSZ egyesület korábbi elnöke bemutatta A család születése avagy a megtestesült szerelem című könyvét. Szikora József, a Katolikus Rádió főszerkesztője Csoda kínpadon címmel, majd Zsugyel János, a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztője Értékeink megjelenítése a médiában címmel tartott előadást.

Műhelymunka keretében megvalósult szekcióülések egyikét Vincze Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület misszió-diakóniai tanácsosa vezette, amelyben a mai családi kört hasonlította Arany János Családi kör c. verséhez.

A törökszentmiklósi középiskolák diákjainak részvételével zajlott a Like-olom szekcióülés. Interaktív rádióriportok készítésével tárult fel a fiatalok gondolataiban élő családmodell.

A hét ünnepi szentmisével zárult a katolikus Szentháromság-templomban, ahol az arra jelentkező házaspárok lelkipásztori áldásban részesültek.

A törökszentmiklósi szervezők megtapasztalhatták a keresztény értékek mellett szerveződő közösségteremtés jelentőségét, ahol egymás megbecsülése, a tisztelet, a vélemények, tapasztalatok, hasznos eszmecserék megalapozzák az ilyen és hasonló programok véghezvitelét. Szükség van olyan alkalmakra, ahol a tapasztalt keresztények mellett az Isten-ismeretben kevéssé jártas embertársak is eljönnek, és kérdeznek, véleményt formálnak.

Az egyhetes rendezvény több mint 50 magánszemély, helyi civil egyesület, a KÉSZ helyi tagsága és kiemelt módon a Törökszentmiklós Városi Önkormányzat, az Ipolyi Kulturális Központ, a Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium, a Lábassy János Szakközépiskola diákjai és nevelőtestületei, a Keresztyén Média Hungary Alapítvány, a Harmat Kiadó Alapítvány, a Szent István Rádió és a Rádió Horizont Kft. törökszentmiklósi szerkesztőségei és vállalkozók támogatásával jöhetett létre.

„Szeretek, tehát vagyok”

A KÉSZ nyíregyházi csoportja Dandé András, az Avas-Déli Református Lakótelepi Misszió Egyházközség lelkipásztora és felesége meghívásával igyekezett megszólítani a fiatalokat az idei Házasság Hete alkalmával. Az előadók tanúságtételükkel ismertették meg a hosszan tartó házasság alapjait a diákokkal. Személyes tapasztalataikon keresztül adtak bepillantást egy háromgyerekes, boldog család mindennapjaiba. – A házasság nagy elhatározás. Ehhez kaphattunk segítséget a tapasztalatok által, amelyeket később hasznosítani tudunk. – mondták a fiatalok az előadást követően.

készült Viski-Latorné Dögei Edit, a törökszentmiklósi KÉSZ elnöke és
Bodai Hanna és Széki Klaudia, a nyíregyházi KÉSZ-csoport Ifjúsági Tagozata tagjainak beszámolója alapján

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks