Ima a békéért

Imaláncot indított a békéért a 777 blog közössége február 23-án, szerda este 20 órakor, melyhez a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is csatlakozott.

 

A közös imádságot az egyre kiélezettebb orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért kezdeményezték. „Otthonainkban gyújtsunk egy gyertyát, csendesedjünk el, és akár saját szavainkkal, akár kötött imát elmondva kérjük a Teremtőt, hogy a békés megoldás felé vezesse az országok vezetőit” – adta közre a 777 közössége.   

Több felekezet képviselője is imát írt az imalánchoz kapcsolódva, hogy ilyen módon is közösen tudjanak a testvérek fohászkodni. Közöttük volt Gájer László római katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Horváth Zoltán római katolikus pap, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa, a Pesti-Belső Espereskerület esperese, Bedekovics Péter református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, a Magyar Cserkészszövetség elnöke, Kiss Máté, a Komáromi Evangélikus Egyházközség lelkésze Boros Dávid, a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a Budapesti Egyházkerület elnöke, Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Pesti Esperesi Kerület esperese és Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke.

Az imaláncba nemcsak hívő keresztények, hanem minden jóérzésű ember is becsatlakozhatott, akit aggaszt a háború veszélye, és aki az erőszak helyett a párbeszédben látja a megoldást.

„Különösen aggódunk és imáinkban hordozzuk a kárpátaljai testvéreinket, akiket nem csak a háború veszélye, hanem a besorozás félelme is érint. Imáinkban, gondolatainkban veletek vagyunk ezekben a napokban is, nem engedjük el a kezeteket!” – fogalmazták meg a kezdeményezők.

A megható összefogás térképén, amely a 777 blog oldalán az imádkozókat jelöli, csütörtök délelőttig majdnem négyezer imádkozó jel mutatatta a testvéri összefogást Magyarországon és azon túl is, szerte a nagyvilágban.

A diplomáciai erőfeszítések ellenére csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. A 777 az eredetileg egy naposra tervezett imaláncát meghosszabbítja és határozatlan ideig arra kérnek mindenkit, hogy minden este 20 órakor mondjunk el egy fohászt a helyzet békés rendezéséért. Ezenkívül hamvazószerdáig – azaz jövő szerdáig – böjtölésre buzdítanak mindenkit.

Legyen békesség köztünk mindenkor!

2022-02-24

Lonkay Márta

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks