Ima hazánkért

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is részt vesz a Hazádnak rendületlenül imával légy híve, most magyar! elnevezésű imamozgalomban, melyhez az idei országgyűlési választásokig lehet csatlakozni.

 

A kezdeményezés azzal a céllal indult 2021. augusztus 20-án, hogy a jövőbeni új Parlament képviselői a Tízparancsolatot tisztelő és megtartó emberekként hozzák meg döntéseiket a nemzetünket érintő fontos kérdésekben.

Gál Péter, az imamozgalom elindítója a kezdeti mustármag elültetéséről így fogalmazott: − Keresztény, hívő emberként egyre többször foglalkoztatott az országgyűlési választások napja, 2022. április 3-a. Ez a nap nem csupán egy négy évenkénti választás dátuma, hanem két világnézet összecsapása. Adódott a kérdés, hogy mit is tehetünk mi, keresztény emberek? Imádkozni kell, és imádkozva összefogni. Ezért is adja imamozgalmunk tartalmát a Tízparancsolat. Szeretnénk, ha Isten szava olyan erkölcsi normává válna, amit az új országgyűlési képviselők is lehetőségeikhez mérten előtérbe helyeznének a hazánkkal kapcsolatos döntéseik során. A mindennapi közbenjáró ima kiemelheti a választásokat a hétköznapi horizontális szintről egy transzcendens, metafizikai szintre. Így pártpolitika felettivé válik, de mégis egy közéleti, sorsunkat meghatározó esemény marad. Ez pontosan azt fejezi ki, hogy minden felnőtt embernek joga van a közélettel foglalkozni. A közösségi összefogásban, az imádkozók egymásnak is erőt adhatnak állhatatos szándékukkal, így minden testvérünk érezheti, hogy felajánlásával nincsen egyedül.

A Hazádnak rendületlenül imával légy híve, most magyar! imamozgalom kezdeményezői olyan ismert közéleti személyiségek, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Csókay András nemzetközi hírű idegsebész, Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Földi-Kovács Andrea Táncsics Mihály- és Szent Adalbert-díjas újságíró, műsorvezető, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Surján László egykori népjóléti miniszter, továbbá Makláry Ákos parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke.

A Szent István-napi indulás óta már ezer település csatlakozott, több ezer imádkozóval. Szerzetesrendek, imatársaságok, közösségek, családok és magánszemélyek mellett, a történelmi felekezetek képviselői is részt vesznek a közös imádságban. Az imaszándékra naponta lehet felajánlani egy-egy fohászt, mindenkinek a saját felekezeti hite szerint.

A kezdeményezés a diaszpórában élőket is imára hívta. Új-Zélandtól kezdve, Kanadán és az Egyesült Államokon keresztül, egészen Európa számos országáig csatlakoztak imádkozók.

− A Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől is szép számmal jelentkeztek az elmúlt hónapokban, amit ezúton is hálás szívvel köszönök. A helyi KÉSZ-csoportok vezetői aktív részt vállaltak, hogy imamozgalmunk minél több testvérünkhöz eljusson – számolt be a fejleményekről Gál Péter, aki mindenkit buzdít az imádságra: − Az április 3-i választásokig még további csatlakozók jelentkezését várjuk, s hisszük, hogy Mindszenty József bíboros hittel teli kérését elérjük egyszer, amikor is egymillió imádkozó magyar lesz hazánkban.

A csöndes fohászt a „rejtekben”, de erős bizalommal élve elég, ha Jézus szavaira gondolunk: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” (Mt 18, 19).

A Hazádnak rendületlenül imával légy híve, most magyar! imamozgalomról és a csatlakozás lehetőségeiről ITT olvashatnak további részleteket.

2022-02-18

Lonkay Márta

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks