Indul az Amoris laetitia-családév

Március 19-én, Szent József ünnepén veszi kezdetét a Ferenc pápa által meghirdetett Amoris laetitia-családév, melynek célja, hogy az öt évvel ezelőtt megjelent apostoli buzdítás tartalmának elmélyítésével és gyakorlati megvalósításával új lendületet kapjon a családpasztoráció.

 

 A családoknak szentelt különleges év 2022 júniusában, a Családok X. Világtalálkozójával ér véget.

A család szerepének és jelentőségének megerősítésére nagy szükség van most, amikor tapasztaljuk, hogy a család intézményét, a férfi és nő közötti élet-szövetségére épülő közösséget folyamatos ideológiai támadások érik. A válások magas aránya, a sok abortusz és a fogamzásellenesség mind-mind ezeknek a családromboló erőknek következményei. Fel kell fedeznünk, hogy a Szentírás tanítása szerinti hagyományos családmodell a mai társadalom számára milyen egyedülálló és rendkívüli erőforrást jelent.

A Szentatya felhívásához csatlakozva a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége arra hív mindenkit, hogy vegyünk részt az Amoris laetitia-családév folyamán szervezett lelkipásztori kezdeményezésekben. Állítsuk újra magunk elé a házastársi és családi szeretet eszményét, mert a családok nyitják meg számunkra a remény távlatait. Legyen keresztény küldetésünk, az evangelizáció forrása az amoris laetitia, a családjainkban megélt szeretet öröme.

Budapest, 2021. március 18.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks