Isten kavicsa

Isten kavicsa címmel, a KÉSZ erzsébetvárosi csoportja szervezésében, a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében október 20-án, 18 órai kezdettel került sor a Jel folyóirat irodalmi felolvasóestjére Kubik Anna Kossuth-díjas színművész közreműködésével.

 

Isten kavicsa irodalmi felolvasóestAmint Zsirai László, a szépirodalmi rovat szerkesztője bevezetőjében elmondta: „A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége központi folyóirata immár túljutott születésének 25. évfordulóján. Az elmúlt negyedszázad nem csekély idő egy folyóirat életében. Ami önmagában is jelzi, – hát még az oldalain számról számra felbukkanó komoly lelki tartalom! –, hogy alapító felelős szerkesztője, Csanád Béla professzor úr, aki jelentős költő is volt, nagyon fontos orgánumot teremtett az élni »értelmesen és célszerűen« akaróknak. Nélkülözhetetlennek tartotta az erkölcsi, kulturális lényeget, a vallásos hit jelenlétét az emberek életében. Mindezek életben tartására és megerősítésére szolgál az a szellemi-lelki tevékenység, amit szerkesztőségünk végez. A szerkesztőség nem szűkölködik az isteni jóság és igazság nyelvén alkotó írásművészek kézirataiban. A kortárs irodalom kimagasló személyiségei is szívesen publikálnak folyóiratunkban, mert tisztában vannak vele, hogy értő és hálás olvasóközönséghez juttatjuk el műveiket.”

Kubik Anna mélyen átélt, magas színvonalú felolvasásában konzervatív értékrendet képviselő, keresztény és nemzeti elkötelezettségű tollforgatók – Keszei L. András, Czigány György, Jókai Anna, Bíró András, Bereményi Géza, H. Hadabás Ildikó, Zsille Gábor, Baán Tibor, Szentmártoni János, Kondor Ilona, Kaiser László, Tóth-Máthé Miklós, Büki Attila, Szigeti Lajos, Jámbor Magnetta, és Sárossy István – versei, novellái hangzottak el az irodalmi est során. Gluck: Boldog lelkek tánca című zeneművét pedig Nagy Judit fuvolaművész és Emszt András zongoraművész adta elő. A csaknem teltházas előadás végén vastapssal jutalmazta a fellépő művészeket és az általuk előadott művek szerzőit a közönség.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány anyagi támogatásával megvalósult irodalmi estet a közeljövőben Kaposváron és Győrben is bemutatják a KÉSZ helyi csoportjainak szervezésében.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks