Kárpát-medencei keresztény értékek határon túli magyar fotósok szemével

A KÁMME Alapítvány által meghirdetett Kárpát-medencei fotópályázat legszebb képeiből nyílt kiállítás a Józsa Judit Galériában augusztus 6-án. Az ünnepélyes megnyitó keretében került sor a fotópályázat díjainak átadására. A kiállítás szeptember 9-ig látogatható.

 

Nagyszámú érdeklődő jelenlétében, ünnepélyes keretek között nyílt meg a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány és a Józsa Judit Galéria által szervezett, Kárpát-medencei keresztény alkotóművészet támogatása c. fotókiállítás. A tárlat anyagát a KÁMME Alapítvány fotópályázatára érkezett pályaművekből válogatta össze a Józsa Judit által vezetett szakmai zsűri.

A képek döntő többsége az idei évi csíksomlyói búcsút, Ferenc pápa látogatását és ehhez kapcsolódóan a székelyföldi, erdélyi vallásos emlékeket mutatja be. Megható pillanatfelvételek, a vallás egyedi, személyes megélésének momentumai és többszáz éves múltunk emlékei ragadták meg az amatőr és hivatásos fotósok lencséjét. A képek segítségével azonban nemcsak Erdély, de Kárpátalja és a Délvidék szakrális emlékhelyein is virtuális utazás tehető.

Az ünnepséget Zachar Péter Krisztián, az alapítvány elnöke nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet rá, hogy szekularizált világunkban, a gyakran kihívásokat támasztó mindennapokban rendkívül fontos a keresztény értékek újrafelfedezése, tudatosítása: – Mi itt, a Kárpát-medencében egyértelműen látjuk még azt a hagyományt, amely lehetővé tette Európa és benne a magyarság szellemi-kulturális fejlődését, gazdagodását. Fontosnak tartjuk, hogy ez a hagyomány napjaink kovásza legyen, áthassa közösségeinket, és így lehetővé váljon, hogy a keresztény értékek mindennapjainkban tovább éljenek.

E gondolatok szellemében Kovács Krisztina korondi előadóművész népdalokkal és vallási énekekkel emelte az ünnepélyes megnyitó fényét. Majd a kiállított képeket Gedai Csaba fotóművész, a zsűri tagja méltatta, aki megosztotta az egyes díjazott képekkel kapcsolatos személyes élményeit és a fotókban felfedezhető művészi értékeket. Külön hangsúlyozta a képek által közvetített szakralitás jelentőségét és hatását.

Jelenlétével megtisztelte az ünnepséget Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének több elnökségi tagja, valamint Osztie Zoltán Budapest-belvárosi plébános, az alapítvány kuratóriumi tagja.

A díjazottak személyesen vehették át nyereményeiket, fotóeszközöket helyezésüknek megfelelő értékben. Elkísérték őket családtagjaik, barátaik, ismerőseik, majd nevükben Péter András, az amatőr kategória első helyezett díjazottja köszönte meg a szervezőknek és Józsa Judit zsűrielnöknek a pályázatban való részvétel lehetőségét.

A fotópályázat és a kiállítás megvalósulását a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A tárlat ingyenesen megtekinthető a Józsa Judit Galériában (Budapest V., Városház u. 1.)
2019. augusztus 6. és szeptember 9. között, hétköznaponként 10 és 18 óra között.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
(A galéria augusztus 19–25-ig szabadság miatt zárva tart.) 

2019-08-12

KÁMME Alapítvány

 

 

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks