Kárpátaljai társszervezet

Beregszászi Római Katolikus Egyházközség

A KÉSZ céljai a magyar nemzet egységének szolgálata. Ennek érdekében minden határon túli magyarlakta területtel igyekszik együttműködni. Ennek redménye, hogy 2014 novemberében a Beregszászi Római Katolikus Egyházközséggel felvette a kapcsolatot. Az egyházközség tagjai nem sokkal később már a KÉSZ küldöttgyűlését látogatták meg, majd a magyar keresztény értelmiség ökumenéje szervezésben is aktív részt vállaltak.

A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség az egyik legjelentősebb plébánia Kárpátalján. Országos jelentőségű műemlék templommal rendelkezik: a Vérke jobb partján terül el a gótikus Szent Kereszt Felmagasztalása templom és a plébánia. A mártírhalált halt plébános, Pásztor Ferenc boldoggá avatása folyamatban van.

***

Interjú Jakab Eleonórával, a beregszászi KÉSZ elnökével

– Mikor alakult meg a beregszászi szervezet és kinek a kezdeményezésére?

– A beregszászi római katolikus egyházközség tanácsa kezdeményezte 2015-ben. Addigra a közösség már 2-3 éve kapcsolatban volt a magyarországi szervezettel. 2015 júniusában felkértek, hogy vállaljam el a szervezést. Éppen olyan időszakban kérdezték, amikor igent tudtam rá válaszolni. Tíz fővel indultunk. 2015 októberében tartottuk meg alakuló ülésünket.

– Mi a fő célja a szervezetnek?

– Célja, hogy a még itt maradt értelmiségieket összefogjuk, keresztény értékeket képviseljünk és ezeket közvetítésük mások felé.

– Jelenleg hány tagja van a helyi szervezetnek?

– Harmincfős a csapatunk, ennyien igazolták belépési nyilatkozattal, hogy KÉSZ-tagok szeretnének lenni.

– Mi a feltétele a tagságnak?

– Nincsen feltétele. Makláry Ákos atyát, a magyarországi KÉSZ elnökét idézem: Azt tekintjük értelmiséginek, aki értelmes kérdésekre értelmes válaszokat ad, illetve értelmesnek látja a szervezet működését és tevőlegesen is hozzá kíván járulni. Elsősorban a beregszászi egyházközségnek és filiáinak tagjaiból áll csoportunk. Lelki vezetőnk Molnár János esperes-plénános.

– Milyen rendezvényeket szervez a KÉSZ?

– Rendezvényeink között vannak kulturális események, egyházi ünnepségek, kiállítások. Foglalkozunk az ifjúsággal, karitatív munkát is végzünk. Igyekszünk minden hónapban szervezni valamit. Az elmúlt két év alatt voltak olyan ünnepeink, megemlékezéseink, melyek ismétlődnek: a pünkösdi hangverseny, a magyarságunkkal kapcsolatos ünnepek, Házasság Hete, nagyszerdai keresztút, a Szeretethíd, mely református-katolikus együttmunkálkodás: együtt tisztítjuk meg és hozzuk rendbe a város egy-egy részét.
Idén egyik legsikeresebb rendezvényünk a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény bemutatása volt. Egyes kárpátaljai katolikus énekeink kottáit Krajnik Irén kántorunk készítette el, aki szintén KÉSZ-tag, így kerülhetett be 50 énekünk a gyűjteménybe.

– Milyen terveik vannak az idei évre?

– 2017 második felére is több fontosabb rendezvényt tervezünk. Júniusban Szent László-év lévén egy zenei-irodalmi est keretében szeretnénk megemlékezni szent királyunkról. Júliusban Arany János-estet tartunk „200 Arany szó" címmel. Decemberre egy nagyszabású rendezvényt álmodtunk meg: idén emlékezünk meg Linner Bertalan, kiváló beregszászi keresztény sebész főorvos születésének 130. évfordulójáról. Ez alkalomból emlékkonferenciát szervezünk. Szeretnénk megmenteni azokat az értékeket (történeteket, tárgyi emlékeket), melyek személyéhez kapcsolódnak. Linner Bertalanról azt kell tudni, hogy a szovjet érában szentmisével kezdte minden napját, és a beregszászi római katolikus templomban is halt meg. Példás keresztény életet élt, amely érezhető volt a betegeihez, kollégáihoz való viszonyán. Konferenciánk mottójául az alábbi, Böjte Csaba testvértől származó idézetet választottuk: „A gondokon, nehézségeken, a sötétségen nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtanunk, olyan példaképeket kell keresnünk, akik személyes életükkel utat tudnak mutatni. Nézzünk fel példaképeinkre és kövessük őket alázattal!"
A konferencia sikeres lebonyolítása érdekében kérjük mindazokat, akik rendelkeznek bármilyen eredeti dokumentummal (fénykép, korabeli újságcikk, recept a kézírásával stb.) vagy ismernek munkásságával kapcsolatos történetet, jutassák el a következő címre: Jakab Eleonóra, 90202 Beregszász, Oroszlán (Szuvorov) u.16., vagy a következő e-mail címre: jakabnora(kukac)kmf.uz.ua

forrás: www.ujhajtas.net.ua/Bundáné Fehér Rita

 

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks