Keresztény Külügyi Akadémia

Kárpátok Diplomáciája – Keresztény Külügyi Akadémia címmel konferenciával egybekötött tanulmányi hétvégét szervez a Keresztény Demokrata Fórum egyesület, a KÉSZ, a Barankovics Alapítvány és az Európai Keresztény Politikai Mozgalom alapítványa (Sallux).

 

A háromnapos rendezvény november 10–12. között kerül megrendezésre Esztergomban. A képzés célja, hogy 18-35 év közötti, a kereszténység iránt elkötelezett, külügyi érdeklődésű, vagy ezen területen már dolgozó fiataloknak teremtsen közös fórumot. A konferencia nyelve részben angol, így legalább középfokú angol nyelvtudás szükséges a résztvevőktől.

A programokon – amelyen térítésmentesen vehetnek részt a regisztrált jelentkezők – a külügyi szakma frontvonalán dolgozó, hazai és nemzetközi szinten elismert szakértők, tanácsadók, nagykövetek, szakpolitikusok testközelből mutatnak be és tárgyalnak aktuális kérdéseket. Ilyen például: Hatékony módszer-e a 21. században a határra felállított kerítés, vagy milyen mozgástere van egy nemzetállamnak az EU-n belül gazdasági kérdésekben? Mit tehetünk határon túli nemzettársainkért vagy a világban üldözött keresztényekért a diplomácia eszközeivel?

A szekcióüléseken tárgyalni fogják: Mennyire lehet hatékony a V4 együttműködés? Lehetséges-e, milyen a "keresztény diplomácia" és a "keresztény(demokrata) külpolitika"? Hogyan lehetsz "keresztény külügyes"?

A frontális és interaktív szakmai előadások mellett tárgyalástechnikai, beszédírási, protokoll, valamint diplomáciai készséget, illetve egyéni hatékonyságot és vezetői képességeket is fejlesztő mesterkurzusok is lesznek, felkészítve a résztvevőket a külügyi munka során felmerülő kihívásokra.

Részletes program és további információ a karpatokdiplomaciaja.hu honlapon, illetve a facebook.com/karpatokdiplomaciaja oldalon található.

A jelentkezés lezárult, aki hasonló képzésekről, programokról szívesen értesülne, jelezze ezt az elnok@kdf.hu e-mail címen.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks