Könyvbemutató Marcaliban

Lőrincz Sándor író, újságíró A kegyelem erőterében című legújabb kötetének bemutatójára került sor a marcali KÉSZ-csoport szervezésében június 7-én.

 

Lőrincz Sándor (a KÉSZ folyóiratának, a JEL-nek állandó szerzője – a szerk.) így vall könyvében: „Több évtizede foglalkoztat, hogy miként gazdagít(hat)ja a hit, a rendszeres vallásgyakorlás az ember életét, személyiségét, hazafiságát, s milyen szellemi-lelki többletet jelent(het) az adott személynek, illetve annak a közegnek, amelyben él, alkot, szeret.” A kiadványban Magyarország számos ismert és kevésbé ismert alakjával készített interjúk olvashatók, köztük somogyi, erdélyi és délvidéki személyek, a történelmi egyházak képviselői, az irodalmi és zenei élet, az oktatás, a néprajz, a képzőművészet, valamint a színészvilág kiemelkedő személyiségei és néhány politikus is megtalálhatók, akik őszintén vallanak az Isten melletti elköteleződésükről, hitükről, meggyőződésükről.

A marcali könyvbemutatón a szerző vendégei voltak Rumszauer Miklós püspöki helynök, a kaposvári Szent Margit − Szent József-templom plébánosa és Kiss Iván c. prépost, marcali plébános, akik a könyvben is megszólalnak. Rumszauer Miklós rámutatott arra, hogy a migránskérdés nem politikai, hanem nemzeti ügy, Kiss Iván pedig a közös ima és a böjt erejéről fejtette ki gondolatait.  

A Kiss Kálmán helyi csoportelnök által vezetetett kerekasztal-beszélgetésen szó esett a sajtó és a média véleményformáló szerepéről, a keresztény újságírás helyzetéről és a keresztény értékek hatékonyabb bemutatásának fontosságáról. A hallgatóság megismerhette a kegyelem szó jelentését az újságíró szemszögéből és az egyházi képviselők teológiai értelmezésében is.

A rendezvény, amelyet megtisztelt jelenlétével Huszti Gábor, a Somogy Megyei közgyűlés alelnöke, valamint Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke is, kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult.

2022-06-20

forrás: a KÉSZ marcali csoportja

Lőrincz Sándor író, újságíró

Pedagógusból, illetve népművelőből lett a Somogyi Hírlap újságírója. Balás Béla püspök felkérésére fontos szerepet töltött be az egyházi média elindításában a Kaposvári Egyházmegye létrejöttekor.

Rendszeresen publikál a Somogyi Hírlap, az Új Ember, a Mértékadó, a JEL, a Búvópatak, a Somogy és a Spiritusz lapokban. 1994 óta számos kötete látott napvilágot. A kegyelem erőterében immár a huszonkilencedik a sorban. 2013-tól a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének társadalmi kapcsolatokért felelős referenseként dolgozik.

A kegyelem erőterében c. kötetben szereplő interjúalanyok (a teljesség igénye nélkül):

Varga László, Balás Béla, Beer Miklós, Szemerei János, Jókai Anna, Lackfi János, Kassai Lajos, Giber Vilmos, Eperjes Károly, Hunyadkürty György, Varga Zsuzsa, Vidnyánszky Attila, Sára Sándor, Maczkó Mária, Mátrai Márta, Szászfalvi László és Andrásfalvi Bertalan.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks