ÚJfehértó

VIII. Nemzetközi Egyházzenei Kórustalálkozó

Énekkel hirdették Isten dicsőségét

Immár nyolcadik alkalommal adott otthont a görög katolikus templom a Nemzetközi Egyházzenei Kórustalálkozónak.

November16-án, pénteken a hangversenyt Gyermánné Szabó Katalin, a KÉSZ újfehértói csoportjának elnöke nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta, hogy az idei kórustalálkozót Árpádházi Szent Erzsébet emlékének ajánlják.

Ezután Tóth András polgármester köszöntötte a jelenlévőket, a kórusokat és az est díszvendégeit, gr. Széchenyi Mihályt, a Széchenyi Tudományos Társaság elnökét és dr. Szunai Miklóst, az ÖKO centrum Rt. Elnök-vezérigazgatóját.

Az első napon 5 kórus mutatkozott be. Elsőként, a hagyományokhoz híven, az Erkel Ferenc tagiskola nagykórusát hallhattuk, majd a nagykállói Cantarella, a téglási Pedagógus Kórus és a jósavárosi görög katolikus egyházközség énekkara következett. Utolsóként mutatkozott be ezen az estén a hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnázium kórusa.

A szombati hangversenyen három kórust halhattunk. A Városi Ifjúsági Kórust követte a Bárdos Lajos Városi és Pedagógus Énekkar Hajdúszoboszlóról.

Először üdvözölhettük városunkban a szlovákiai Ipolyság kórusát, melynek színvonalas, nagyszerű előadása méltó befejezése volt az idei rendezvénynek.

Ipolyság kórusát elkísérte a város polgármestere is, aki hangverseny előtt Tóth András polgármesterrel a két város közötti kulturális kapcsolatainak lehetőségeiről folytattak megbeszélést.

Kocsis Antal paróchus úr, mint házigazda zárszavában köszönte meg a két hangversenyen fellépő kórusoknak a felejthetetlen zenei élményt, a szervezőknek pedig a kórustalálkozó előkészítésében és lebonyolításában kifejtett áldozatos munkát.

A hangversenyek után mindkét este valamennyi közreműködőt és jelenlévőt agapéra hívott Gyermánné Szabó Katalin, a kórustalálkozó háziasszonya, hogy a terített asztal mellett beszélgetéssél, ismerkedéssel folytatódjék tovább ez a szeretetteljes, örömteli együttlét.

Juhász Istvánné