Megjelent Az idők jelei új vitairata

Az idők jelei 2016 című vitairat célja, hogy a legkülönbözőbb témákban mérlegre tegye a kormány munkáját, és egyben mércét is állítson elé – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kötetet bemutató budapesti sajtótájékoztatón.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) közös kiadványának előzménye a 2015 októberében megjelent Az idők jelei című kötet. Balog Zoltán felidézte, a vitairat 2015-ös megjelenését konzultációs folyamat követte, amelyben a különböző szakterületek minisztereivel, államtitkáraival találkoztak a kötet szerzői.

A párbeszéd során részben változott a szerzők véleménye, ugyanakkor a kormány tagjainak is szembesülniük kellett azzal, "hogyan látja a kormányt értékalapon támogató keresztény értelmiség a munkáját". A most megjelent új kötet ennek a párbeszédnek a gyümölcse – mondta a tárcavezető.

A miniszter kitért arra, hogy mivel egyszerre a kormány tagja és az MPEE elnöke, az ő feladata, hogy közvetítsen a keresztény értelmiség és a kormány között. – Nem akciókban, alkalmankénti fellángolásokban gondolkodunk, hanem folyamatos párbeszédben – mondta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ezért az új kötet megjelenését követően szakmai műhelyekben folytatják a megkezdett közös munkát.

Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke ismertette: a most megjelent kötet az előzőre épül, és olyan témákat dolgoz fel, amelyek az első vitairatban vagy nem voltak kifejtve, vagy nem is szerepeltek. Új témaként foglalkoznak a migrációval, külön fejezetet kapott mások mellett a közjó, a korrupció, a nemzettudat, az egyházi élet és a teremtésvédelem.

Az új kötet kritikusabb, mint a tavalyi, de a három szervezet nem a pártpolitikai csatározásba akar beszállni, hanem olyan, az egész társadalmat átható jelenségeket igyekeznek megvilágítani, mint például a korrupció.

Osztie Zoltán, a KÉSZ volt elnöke elmondta: a kötetben 108 kiemelt állítás szerepel, hogy könnyen áttekinthető, feldolgozható legyen. A közös munka folytatása a "realitáspróba", a két kötet elméleti alapvetéseit szeretnék "ütköztetni a valósággal". A cél, hogy egészen gyakorlati következtetéseket tudjanak levonni. – Szeretnénk tudni, hogy mi az, amit elértünk, hogy nemzetközi kitekintésben hol a helyünk, és hol vannak hiányosságaink – tette hozzá Osztie Zoltán.

A Kairosz Kiadó gondozásában megjelent 104 oldalas kötet 16 fejezete között szerepel a fentebb említetteken túl az életvédelem, az egészségügyi szakellátás, a szociálpolitika, a romák magyarországi helyzete, az ifjúság, az etikus gazdaság, az innováció, az élelmiszergazdaság, a jogalkotás és a társadalmi kommunikáció.

A kötet ünnepélyes bemutatójával egybekötött szakmai konferenciára kerül sor november 25–26-án Siófokon. A részletekről az eseménynaptárban olvashatnak.

Forrás: MTI, fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks