Negyven nap az életért

A magyar főváros is bekapcsolódik a legnagyobb életvédő mozgalomba: szeptember 27-től november 5-ig virrasztanak és böjtölnek a kezdeményezés magyar résztvevői Budapesten.

 

Idén Budapest is csatlakozik a legnagyobb életvédő mozgalom, a 40 Nap az Életért kezdeményezéséhez. A világ 44 országának 636 városában böjtölő és imádkozó 750 000 önkéntessel együtt a magyar résztvevők is békésen fohászkodnak szeptember 27-től kezdve a legsúlyosabb életellenes beavatkozás, a művi terhességmegszakítás tragédiájának megszűnéséért. 

Szeptember 27-től november 5-ig virrasztanak és böjtölnek a magyar önkéntesek Budapesten a IX. kerület, Nagyvárad tér 1. szám alatt található Szent István Kórház előttA nyitó alkalom szeptember 27-én, 10 órakor lesz, melyhez Böjte Csaba atya is csatlakozik (a program facebook-oldala szerint).

„Negyven napon át reggel 7-től este 7 óráig fohászkodjunk együtt az általunk áldott ajándéknak tekintett magzatgyermekek életéért, az őket tehernek érző szülők életpárti döntéséért, megréréséért” – olvasható a felhívásban.

Arra is biztatnak, hogy imádkozzunk az egészségügy munkatársaiért, hogy a Teremtő által mindannyiunkra érvényes felelősség, de az Alaptörvény és az egészségügyi törvény által is biztosított, megkérdőjelezhetetlen joguk alapján szabad lelkiismerettel, bátran választhassák az élet kultúrájának és örömhírének szolgálatát. 

További információ és a csatlakozás feltételei a www.40napazeletert.com oldalon található.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks