Heraldikai érdekességek - halotti címerek

A gyászszertartásokon használt címereket nevezzük halotti címernek. Két változata alakult ki: egy egyszerűbb, csak a gyászszertartás idejére szóló és egy maradandóbb, halotti emlékül szolgáló típus. Az egyszer használatos címerek fő feladata a tájékoztatás volt, ezért a manapság használt gyászjelentés elődjeinek tekinthetők. A rajtuk lévő szöveg tartalmazta az elhunyt teljes nevét, rangját, tisztségeit, kitüntetéseit, születési adatait, sőt sok esetben a felmenőinek és a házastársának az adatait is.
Az emlékül szolgáló epitáfium-címert temetéskor a halott fejénél tartották, majd a szertartás után a templom falára helyezték. Anyaga nemesebb és időt állóbb, általában ötvösmunka vagy festett fafaragás. 
A halotti címereket csak férfiak vihették a gyászmenetben.
A szokás a középkorra vezethető vissza, amikor a lovagi temetésen a halott zászlaját és fegyvereit is felvonultatták. Rangos temetéseknél a halott két alteregója is felvonult: egyik teljes pompában, díszfegyverzetben, felemelt zászlóval jelképezte az elhunytat élőként, a másik feketében, fekete leeresztett zászlóval, holtként. A díszes fegyverek és zászlók a templom falára, a feketék pedig összetörve a koporsó mellé kerültek jelképezve az evilági élet mulandóságát. 
Művészi megformálásuk szempontjából a halotti címerek a heraldika kötöttségei dacára is mindig magukon viselik az adott kor stílusjegyeit. A XVII. század elejéről származó címerek még reneszánsz elemeket mutatnak, majd fokozatosan mennek át a barokk stílusba. Megjelennek a díszes barokk keretek, a telamonok, halottsirató vagy a végítélet harsonáit fújó angyalok, szalag- és virágcsokrok.
A korábbi időkből nem származik női halotti címer, amely szintén igazolja e szokás lovagi eredetét. A kolozsvári, Farkas utcai református templomban őrzött legrégibb női címerek a XVII. század második feléből valók. (Pl. Apafi Zsuzsanna címere 1677-ből)
A XVIII. század második felében a temetési szertartás puritánabbá válik, az epitáfiumcímerek lassan eltűnnek, a halotti címerek pedig elveszítik díszeiket.
A XIX. századra a felirat a címer alá kerül, nyelve latin és német helyett magyar. A halotti címerek már csak tájékoztatásul és díszítésül szolgálnak.
A XX. században a gyászszertartások gyökeres átalakuláson mennek át. A halál és a temetés közötti idő megrövidül, nincs idő igényes, egyedi temetési kellékek készítésére. A szertartásokat temetkezési vállalkozók intézik, akik minden kegyeleti tárggyal rendelkeznek.
Két eddig nem publikált XIX. századi halotti címert mutatok be, amelyek egy családi találkozó kapcsán kerültek össze. Szaploncai Szaplonczay Pál és felesége, perényi báró Perényi Mária leltek ismét egymásra halotti címereik által.
A férj a Tibold-nemzetségből származó, a XIV. századtól Máramaros vármegyében élő család sarja, felesége pedig a nápolyi követjárások idejéből az Árpádok udvarában maradt, 1271 és 1292 között szereplő Urbanus de Dobostól eredő Perényi család leszármazottja. A házaspár halotti címerei – miután haláluk között csak 20 nap eltérés volt – szinte azonos időben készültek, mégis kivitelezésük módja más. A festés technikája, a kidolgozás minősége, a felirat és a színhasználat egyértelműen azt mutatja, hogy a címereket két különböző festő alkotta. Mindkettőre jellemző viszont az alkalmi jelleg. Gyorsan, egyszerű kivitelben, papírra, temperával festve készültek csak a gyászszertartás céljára.
Szaplonczay Pál címerén a heraldikai színeket helyesen használta a művész, de az oroszlán és a griff alakja elnagyolt, alattuk az eredeti címerleírástól eltérően nem zöld hármashalmot, hanem hegyormot rajzolt. A feliratok elhelyezése nem megtervezett, a betűk igénytelenek. 

A felirat: „Tktts. Ns. Nemzetes és Vitézlő: Szaplonczai Szaplonczay Pál Máramaros vármegye volt főpénztárnoka, több vármegye volt táblabírája és vármegyei bizottsági tagja.” A szöveg bal oldalára ívesen „Született 1799-ben”, jobb oldalára „Meghalt 1887. szeptember 7-én” felirat került.
Perényi Mária címere finomabb kéz munkája. A családnak a címerét két változatban ismerjük. Vajay Szabolcs leírásában: kékkel és veressel négyelt pajzs 1. és 4. mezejében lebegő ötágú leveles aranykoronás jobbra fordult, veres fegyverzetű, borzolt fekete sasszárny-pár övezte, fekete szakállas és hajfonatú hárpia-fej; a 2. és 3. mezőben jobbra fordult, aranykoronás arany oroszlán lebeg. A pajzsot hétgyöngyű bárói aranykorona fedi, benne sisak. Sisakdísz a pajzsbeli hárpia-fej. Takarók: jobbról kék-ezüst, balról veres-arany. Ezzel szemben Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedéki táblákkal című művében bemutatott címer pajzsának 1. és 4. udvarában „koronán koronás emberfejű és derekú, halfarkú szárnyas szirén vagy szörny áll”; „a pajzsra dőlve egy szárnyas nemtőt találunk”. A családi címert egy háromszögű pajzsba helyezte, mely fölé nem a megfelelő rangjelző koronát állította, hiszen a bárói rang jelölésére a hétágú korona szolgál. A címer felirata: „Méltóságos Pereni Báró Perényi Mária Született 1797. évben, meghalt 1887. szeptember 27-én.”
A halotti címerek nagyon fontos emlékek. Mivel az elhunyt családjának megbízásából készültek, megbízható forrásul szolgálnak a heraldikával és genealógiával foglalkozó szakemberek számára.