
Június 10-én, 5 nappal hazaérkezése után Erőss Zsolt a Himalája 8 nyolcezres csúcsának meghódítója Győrben járt, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri csoportjának meghívására tartott előadást...
Erőss Zsolt a legújabb nyolcezres csúcs meghódítója hazatérése után tartott előadást. A tragikus véget ért, ugyanakkor dicsőséges eredménnyel zárult expedíció során ketten is elérték május 19-én a Manaslu 8156 méter magas csúcsát. Június 4-én érkeztek haza, és 10-én este 6 órakor tartott vetítéssel egybekötött előadást a Győri KÉSZ vendégeként: „A Himalája csúcsán” címmel. Mint ismeretes ez az expedíció is része volt a „Magyarok a Világ Nyolcezresein” programnak, mely keretében a világ 14 nyolcezer méter fölötti hegycsúcsa közül már tízen járt magyar hegymászó. Erőss Zsolt nyolcat hódított meg.
Az előadásban szó volt az eddigi csúcshódításokról, balesetekről, motiváltságról, nemzetközi kapcsolatokról. Tudni kell, hogy Erőss Zsolték elutazása után két nappal született Erőss Zsolt kislánya. Az expedíció során mindig érezhette felesége imáit, amely hitet és erőt adott a csúcs meghódításához, és a szükséges felelős döntések meghozatalához. Erőss Zsoltot így múlt heti hazaérkezésekor már másfél hónapos kislánya is várta.
Az előadás végén szokatlanul sok kérdés hangzott el az előadóhoz, aki mindenre készséggel válaszolt.
(a képen Erőss Zsolt és dr. Ottófi Rudolfné elnök)