Rám ereszted, bátorítón, és könyörtelenül. Félteni sem félted, pedig volna mitől. Én értetlenül próbálgatom, eljátszom vele, - mint ki örül, hogy van játékszere. Te csak megmosolyogsz, szelíd a tekinteted, mi, nem téveszt el egy pillanatra sem. Türelmesen várod, hogy végre, észrevegyelek, hogy magam jöjjek rá, nem véletlen ez. És a párhuzamok sosem szélsőségesek! Nincs kérdés, ha nincs rá felelet. Csak tér és idő mindkettőhöz elég legyen. Vagy?! Ez a transzcendens természete, hogy az időbe időtlent helyezett, cselekvővé lesz, mikor ideje elérkezett: kérdés nélkül várja a feleletet. Ítéletté válik, és nem mond ítéletet! Mi előbb volt, mi előtt bármi lehetett: szeretet; amit csak téren és időn túl érthetek. Ha sikerül, és mindent elengedek, nincs félelem! És az sincs, aki folyvást csak követel. Amikor a sakk csak játék, és nem a győzelem, mikor az élet a lét egy gyöngyszeme. Ahol nélküled – bizony - magamat sem érthetem, kiben Hozzá lehet csak feleletem. Elképzelek egy gömböt, mit nézegetek. Forgatom. Mind egyező vetületek. Unalmas, hangsúlytalan, érdektelen. Fénye csillogón vonzza tekintetem, érzem, bennem gyűlnek a kérdőjelek. Kié ez? És Vele mit kezdhetek? Kitől van a lélegzetem, vágyam, az életem. És nekem semmire nem mond nemet! Közben magam is kíváncsi gömb leszek, ki mást nem tehetek, megszeretem! Kitől és kiből létezem, ki gondoskodó értelem, ki nem kérdez és nem vár feleletet. És az a gömb, már nem is olyan érdektelen, megérintem, megszólítom, becézgetem. Kinek része van bennem, azt adom neked, hogy Te értsed, mit jelent nekem! Szabadon adom, mit amúgy el nem vehetek, csak kinézetre olyan, mint az érzelem. Szemenként adom oda érte az életem, miközben még örömöm is lehet. Az sem baj, ha még nem tudsz mit kezdeni vele, csak érleld meg magadban a kérdéseket. Imámmal én majd Istennél kiesdekelem, hogy legyen időd megélni a feleletet. Vagy … Naszádos József