A KÉSZ üzenete a 2010-es országgyűlési választások kapcsán
Álláspontunk szerint:1. a szavazatát minden értelmes szavazópolgárnak le kell adnia, hiszen, ha ezt elmulasztja méltatlannak mutatkozik arra, hogy felelős állampolgárnak tarthassa magát.
2. Nem párt-, hanem civil radikalizmusra van szükség, amely a szélsőségekkel szemben komolyan veszi a politikai vezetők és az egész magyar nemzet egymásra utaltságát.
3. Nélkülözhetetlen a civil társadalom kormányzást és kontrollt gyakorolni képes, aktív részvétele (részvételi demokrácia).
4. Szükséges a kétharmados többség
egyrészt, hogy az országot tönkre tevő erők ne tudják megakadályozni az országépítést és az elszámoltatást;
másrészt, hogy a Fidesz - KDNP felelősségvállalását számon lehessen kérni. Ez csak úgy érhető el, ha mindkét szavazatunkat (a listán és az egyéni jelöltekre is) erre a szövetségre adjuk le.
5. Csak olyan párt szövetségre lehet felelősen szavazni, amely keresztény demokrata politizálást valósít meg.
Mindezek alapján a KÉSZ javasolja, hogy április 11-én és 25-én a jobboldali, polgári és kereszténydemokrata szövetségre és annak jelöltjeire adjuk le szavazatainkat.
Budapest, 2010. április 6.
a KÉSZ elnöksége nevében
dr. Osztie Zoltán, elnök
dr. Osztie Zoltán, elnök



