MEGJELENT: interjúkötet Osztie Zoltánnal
"Miért hiszek?" sorozatban interjúkötet jelent meg Osztie Zoltán atyával, a KÉSZ elnökével "Hazádért való buzgóság" címmel a Kairosz Kiadó gondozásában. Megvásárolható a KÉSZ irodában (I. Aladár u. 17.), valamint a tavaszi küldöttgyűlés helyszínén 1.500 forintos áron.
Ízelítő a könyvből:
"Az, hogy ide helyezett engem épp ebbe a nemzetbe, éppen ilyen hagyomány van mögöttem, az egyben feladatot is jelent a számomra. Ezt a feladatot le lehet rázni, de akkor meghasonlunk önmagunkkal. Ha viszont tudatosítjuk, kibontakoztatjuk, akkor egyre inkább képesek vagyunk azonossá válni önmagunkkal. A nemzet elleni támadásoknak az egyik formája, hogy a fiatal nemzedéket kiküldi innen. A politikának az egyik fő feladata pedig az, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, ahol minden nemzedék megtalálhatja a maga helyét a közösségben úgy, hogy az élete kibontakozzon. Amikor ez nem valósul meg, akkor az egyénnek és lassan a közösségnek is kitépik a gyökereit, ezzel elveszik a jövőjét. Ez az, ami itt ma Magyarországon a legveszélyesebb, a nemzetpusztulás folyamata, amelyben nagyon súlyos a felelősségünk."
A könyvbemutatón készült fotók itt megtekinthetők.



