Felhívás középiskolai intézményvezetők számára

Ismeretterjesztő előadás-sorozatot indít középiskolás (szakmunkásképző, szakközépiskolai és gimnáziumi intézménybe járó) diákok részére házasságról, családról a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a 2010-2011-es tanévben "Nem papír: életre szóló szövetség" címmel.

Előadásaink – a mellékelt tartalmi felépítés szerint – azt a célt szolgálják, hogy a 17-18 évesen a felnőtté válás folyamatának döntő fázisában lévő diákok sikeres családfőktől, családanyáktól kaphassanak a mindennapi élet tapasztalatain alapuló válaszokat kérdéseikre. Szeretnénk bemutatni, hogy mit is jelent a mindennapokban a házastársi kapcsolat, hogyan lesz két ember egymás iránt érzett szeretetéből, szerelméből olyan szeretetkapcsolat, amely értéket teremt úgy az egyes ember, mint a kisebb közösség, tágabb értelemben az egész nemzet számára.

Előadóink a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjainak tagjai. Kiválasztásuk során arra törekedtünk, hogy a diákokkal jó kapcsolatot felépíteni képes, sikeres házasságban, családban élő társaink adhassanak hiteles információkat a hallgatóságnak.

Jelentkezni az előadás-sorozatunkra a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, és visszaküldésével lehet. Kérjük, leveleiket az alábbi címre küldjék:

 

e-mailen: nempapir@nempapir.hu

postai úton: 1016 Budapest, Aladár u. 17.

Előadóink díjmentesen és költségtérítés nélkül állnak rendelkezésre, egy osztályfőnöki, vagy esetleg – nagyobb érdeklődés esetén – összevont osztályfőnöki óra, vagy egyéb – a későbbiek folyamán részletesen egyeztetett – rendezvény keretében.

 

Tematika

A program célja: megismertetni a felnőttkor határára érkező fiatalokkal a házasság intézményét.

Az előadások gerincét az alábbi tematika képezi, a témák kifejtése azonban az előadó személyén, saját tapasztalatain alapul, ezzel is erősítve annak személyes jellegét.

 

A házasság, mint jogi entitás bemutatása
Ebben a fejezetben röviden ismertetésre kerül a házasság, mint intézmény, annak kánonjogi szabályozása, majd a későbbi polgári jogi szabályozások.
A fejezet célja, hogy bemutassa a házasság körüli jogviszonyokat, a szabályozás emberi, társadalmi alapjait, célját, és a napjainkban tapasztalható kettősség-hármasság (egyházi - „polgári” - azonos neműek „házassága”) között segítse az eligazodást.
 

A házasság, mint partnerkapcsolat
Ebben a fejezetben személyesen vallhat az előadó partnerkapcsolatáról. Ki kicsoda a házasságban? Mik a partnerség alapjai? Melyek az egyes nemek szerepei? Mik a társadalmi sztereotípiák, és vajon stabilabbak lettek-e a kapcsolatok, boldogabbak lettek-e az abban részt vevők e sztereotípiák lerombolásával?
A fejezet célja, hogy bemutassa: a házasság férfi és nő kölcsönös szerelmen, szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolata, amelyben partneri viszonyt kell kialakítani a másik féllel.
 

A házasság érzelmi alapjai
Ebben a fejezetben megpróbálunk különbséget tenni szerelem, barátság, szeretet, tisztelet között, és meghatározni ezeknek az érzelmeknek a szerepét a házasságban.
A fejezet célja, hogy a kamaszkorban igen komoly érzelmi változásokat, viharokat átélő fiatalok kapaszkodókat kapjanak, hogy egyes, általuk megélt érzelmeket hová tegyenek életükben, és felkészülhessenek a későbbiekben érzelmeik kezelésére, alakítására.
 

A házasság, mint szövetség
Ebben a fejezetben az előadó elmondja, hogy a házasság létrejöttekor olyan szövetség jön létre az abban részt vevők között, amely életre szóló, kizárólagos, mással nem pótolható és meg nem ismételhető.
A fejezet célja, hogy bemutassa: a szentségi házasság Isten és ember szövetsége. Alapja a szerelem, célja a szeretet többszörözése. A szövetség egész életre szól, az abban részt vevők között létrejövő kötelék többé nem szűnik meg. (Érdemes lenne végigvenni az esküvői eskü szövegét pl., és értelmezni: mi mit is jelent!)
 

A házasság és a szexualitás
Ebben a fejezetben az előadó pironkodás nélkül kell hogy megismertesse a fiatalokat a szexualitás és a házasság kapcsolatával.
A fejezet célja, hogy a szexualitást gyakorlatilag kontroll nélkül „fogyasztó” fiatalok figyelmét felhívja a szexus és az érzelmek közötti kapcsolatokra, a szexualitás funkcióira a partnerkapcsolatban. (Pl. ahogy Atya fogalmazott: a szexualitás egy nyelv, mely arra szolgál, hogy a testek is kifejezhessék a lelkek közötti szeretetkapcsolatot.)
 

A házasság és a gyermekvállalás
Ebben a fejezetben a gyermekvállalás céljáról, nehézségeiről és örömeiről esik szó.
A fejezet célja, hogy bemutassa a gyermekáldásra való felkészülés, a gyermekvállalás, a gyermeknevelés körüli kérdéseket.
 

A házasság és a család
Ebben a fejezetben a férj, feleség, gyermek, nagyszülők és távolabbi rokonok relációban bemutatásra kerül az a szövedék, amely egységében a nemzetet alkotja.
A fejezet célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a tényre, hogy bár életünket egyes individuumokként éljük, létezésünk nem önmagában és nem önmagáért való. Életünket családunk tagjaival éljük, minden döntésünk, cselekedetünk befolyásolja a velünk élők döntéseit, cselekedeteit.

Az előadásra 45 perc áll rendelkezésre, melyből 5-10 percet az előadás végén érdemes kérdésekre fenntartani.