Budafok-Tétény: Főzőverseny
A XXI. Budafoki Pezsgő és Borfesztivál szervezői és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Budafok-Tétény csoportja kerületünk valamennyi bejegyzett közösségének és baráti társaságának Kárpát-medencei ételek magyar borokkal című főzőversenyét hirdeti meg. A neves eseményre 2010. szeptember 5-én, vasárnap kerül sor a BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola Tangazdaságában (1222 Budapest, Jósika u.2-16. – a Plébánia u. felső végén).
Ebben a csodálatos környezetben a természeti adottságok mellett az iskola épülete biztosítja a kulturált feltételeket egy jókedvű nap eltöltéséhez. Mindezek mellé a versenyző csapatok részére a szervezők tűztálcát, fát, vízvételi lehetőséget és egy garnitúra sörpadot biztosítanak. A főzés kellékeit, ami bográcsot, bográcsállványt, az ételek alapanyagait, a főzéshez és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket illeti, valamint a bemutatáshoz szükséges palackozott bort a versenyzőknek kell magukkal hozniuk. Ha szeretnének a fejük fölé sátrat, napernyőt, azt is hozzák magukkal.
A helyszín elfoglalására 9 órától van lehetőség, az elkészült étel zsűrizésére 12-13 óra között történik. Az elkészült ételeknek a következő követelményeknek kell eleget tenniük: Az étel mindenképpen egy ismert jellegzetes recept szerint készüljön, hogy melyik lesz ez, az a csapatok ötletességére és tudására van bízva. Pl: brassói aprópecsenye, rácponty filézve, kolozsvári káposzta, pacalpörkölt. Az étel vagy borral készüljön, vagy ízvilágban egészítse ki a mellé szervírozott magyar borfajta. Tálalása legyen harmóniában a Pezsgő és Borfesztivál szellemiségével – de a szervezők értékelik, ha a benevezett közösségre jellemzők is feltűnnek benne.
Az elkészült ételt a versenyzők saját maguk és barátaik örömére fogyaszthatják el, az esemény látogatói csupán a látványban és az illatokban gyönyörködhetnek.
A zsűri természetesen megkóstolja a csapatok ételeit és az értékelésnél nagy hangsúlyt kap az étel íze mellett az eredetiség, kreativitás és az étel jellegének megfelelő tálalás.
Biztosak vagyunk abban, hogy a résztvevők és barátaik jó hangulatban töltik együtt ezt a napot, ráadásul a zsűri tagjai is gondoskodnak majd ötletes, humoros namiről-namivel?
A zsűri tagjait a résztvevők a helyszínen ismerhetik meg. A nevezéseket a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Nonprofit Kft. (Klauzál Ház) recepciójában, vagy az Önkormányzat portáján kell augusztus 25-ig leadni, melyeket a rendező Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az első húsz jelentkezőig fogad el és igazol vissza. A nevezési lap letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.budafok.hu, www.bp22.hu), illetve átvehető a Klauzál Ház recepcióján.
a fesztivál szervezői



