A KÉSZ VIII. országos kongresszusán Osztie atya a következő öt év prioritásairól beszélt, melyek Istentől származó küldetésként töltik be feladatukat:

Először hadd szóljak néhány szót arról, hogy mi a kongresszusunk üzenete, és hogyan került sor arra, hogy itt, a Parlamentben rendezzük meg. Miért azok a meghívottak, akiknek a neveit a programban olvashatjuk? Főleg a sajtó részéről érkezett a kérdés: miért szerepelnek elsősorban politikusok a felszólalók között? Az volt a szándékunk, hogy föltegyük azokat a kérdéseket, amelyek leginkább feszítenek minket és a társadalom egészét, a mindennapokban küszködő magyar állampolgárokat. A keresztényeknek és értelmiségieknek, akik vállalják a felelősséget, föl kell tenniük bizonyos kérdéseket, mert vannak kérdéseink. Ezeket mernünk kell megfogalmazni, és keresztény válaszokat keresni rájuk. Nem számon kérő szándékkal, természetesen nem is okoskodva, még kevésbé szembenállással. Hiszen a mai politikai vezetőkkel együtt dolgoztunk azért, hogy a kétharmados többség megvalósuljon. A mi kormányunkról és felelős vezetőinkről van tehát szó, akik a legilletékesebbek nyilatkozni arról, hogy az életünk egy-egy területe a mindennapokban hogyan alakul. Ezért tettük fel nekik a kérdéseket.

A jelenlegi politikai vezetést szellemében a magunkénak érezzük, és eredményeikre is büszkék vagyunk. Ismerjük ezeket az eredményeket, de azért egyet-kettőt emeljünk ki ezek közül. Prófétai tett volt a FIDESZ–KDNP pártszövetség részéről, hogy mert nemet mondani a pénzvilág urainak diktátumára. Illik nem kevésbé határozott kifejezést használnunk: prófétai tett volt. Olyan tett, amelyik megkérdőjelezi azt a jóléti társadalmakban evidenciává vált, megkerülhetetlennek hitt tényt, mely szerint a pénz, a haszon és az a szűk oligarchia diktál, amelyik a tőke erejét a saját hatalmának érvényre juttatására használja. Lényeges számunkra, hogy büszkék legyünk az eredményekre, s ez az egyik első olyan, ami megadta az alaphangot. Más közérzettel tölt el bennünket az is, hogy az új Alkotmány a Himnusszal kezdődik. Természetesen büszkék vagyunk arra is, hogy – ismét csak prófétai tettel – a médiához, a „negyedik hatalmi ághoz” is hozzá mert nyúlni a magyar vezetés. A média és az új médiaértelmiség ugyanis olyan hatalom, amely közgondolkodást formál, s amellyel szemben kontrollt kell gyakorolni. Büszkék vagyunk az eredményekre. Ezekre a sikerekre továbbra is számot tartunk, mert ezek a biztos jövő zálogai.

Ugyanakkor aggódunk is, mert érzékeljük magunkon és a környezetünkben élők hangulatán a rossz életérzést. Egyre inkább látjuk azt, hogy az emberek a mindennapokban nem érzik jól magukat, elégedetlenek. Türelmetlenség vesz erőt rajtunk, és mások részéről is ezt tapasztaljuk. Persze kell türelemre inteni magunkat és mindazokat, akikkel kapcsolatban vagyunk, hiszen évtizedes rablógazdálkodást és erkölcstelen hatalomgyakorlást nem lehet jóvátenni egyik évről a másikra, tán még négyéves ciklusban sem.
Aggasztó az elszegényedés ténye is. Egyelőre nincs bizonyosság azzal kapcsolatban, hogy családjaink valóban meg tudnak-e élni a becsületes mindennapi munkából. Kulcsfontosságú továbbá a bizalom helyreállítása, amelynek megtorpanását fájdalmasan tapasztaljuk. Türelmetlenül várjuk, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvény megszülessék. Ez lesz majd az a sarkalatos lépés, amely lehetővé teszi, hogy a társadalom elfogadja: Magyarország nem „következmények nélküli ország”. Továbbra is érzékeljük az elvándorlást, elsősorban a fiatal értelmiségiekét, s ez nemcsak az orvostársadalomra vonatkozik, hanem a különféle értelmiségi, sőt a nem értelmiségi szakmák képviselőire is. Végül látjuk a munkahelyek bizonytalanságát. Bizony sokan veszítették el közülünk is a munkahelyüket, illetve kerültek úgy nyugdíjba vagy munkahelyükön kívülre, hogy annak módszere embertelen. Egyik napról a másikra felállították őket, s a következő napon már nem mehettek be irodájukba. Ez a stílus megengedhetetlen, szeretetlen, a szolidaritás híján való.

Ebben a környezetben kell beszélnünk arról, hogy mit jelent az igazság és az igazságosság. Hadd tegyek két tisztázó megjegyzést anélkül, hogy teológiai fejtegetésekbe bonyolódnék. Az igazság Krisztus maga, ez számunkra megcáfolhatatlanul alapelv. Ha nincs abszolút igazság, akkor a relativizmus feltartóztathatatlanul keresztül gyalogol rajtunk. Az igazságosság pedig azt jelenti, hogy az Isten által meghatározott rendben mindenki és minden megkapja a maga helyét. A kongresszusunk mottója tehát – Krisztusban van az igazság –, ami összefoglalta az összes területnek szóló kérdést, arra vonatkozik, hogy vajon mindenki és minden megkapja-e a maga helyét a mai magyar társadalomban, s a felelősök ebben az irányban alakítják-e egyéni és közösségi életünket.
A keresztény értelmiségi mivolt egyik jellemző kritériuma a tény alapú értékelés. Nem ideológiai kiindulópontokból, nem érzelmi alapokon, nem személyes benyomások alapján, nem is az egyes eseteket abszolutizálva formálunk véleményt, hanem a történések alapján objektív ítéletet alkotunk. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az értelmiségi lét következtetéseit le tudjuk vonni.

Nézzük ezek után ebben a társadalmi környezetben a KÉSZ helyzetét, s hogy ez milyen feladatokat, jövőképet rajzol elénk. A kormányváltás előtt ellenzéki szerepet kellett vállalnunk, ami könnyebb volt számunkra, hiszen a magyar lelki alkat szívesebben panaszkodik és kesereg, mintsem konstruktívan tevékenykedik vagy megtalálja a megfelelő módot arra, hogyan lehet a környezetét jobbítani. Most azonban új helyzet alakult a kétharmados többséggel, amelyben továbbra is politikai pártok felett álló társadalmi szervezetként kell betölteni a magunk küldetését. Nem tartozik a KÉSZ sem a FIDESZ-hez, sem a KDNP-hez, és nem keresi a kedvét a kormányzó erőknek. Sajátjának tudja ezeket, de e politikai erők fölött áll. A KÉSZ mindenkor tartozik végezni a maga misszióját, nemcsak akkor, hogyha a szélirány kedvező, hanem akkor is, ha ellenszélben kell tevékenykednie. Az alapításkor megfogalmazott cél, az evangelizáció, nem változhat!
Továbbra is anyagi szűkösségben, így bizonyos lehetőségektől elzárva kell, hogy éljünk. A KÉSZ sem kap különleges juttatásokat, még azoknak a feladatoknak az elvégzéséhez sem, amelyek egyébként egybe esnek a kormány szándékával vagy politikai tevékenységével. Továbbra is pénz hiányában kell dolgoznunk. Ez nem baj, hiszen ahol a pénz megjelenik, ott a romlás virágai is nyílni kezdenek. Nem kérünk pénzt, nincs szükségünk ahhoz pénzre, hogy programjainkat megtartsuk. Ugyanakkor bizonyos kívánatos lehetőségektől elesünk, ha az anyagiakat nélkülöznünk kell.
Lássuk most a saját, belső gyengeségeinket, hiszen nemcsak a külső környezetet, körülményeket kell reálisan, tény alapú értékeléssel mérlegelni, hanem a belső erőinket is fel kell mérni. Sokszor alkalmatlanságot érzünk, egyfajta ügyetlenséget például olyan helyzetekben, amikor utódot keres egy helyi csoport vezetője, mert egészségi állapota, családi körülményei vagy egyéb más élethelyzete nehezíti vagy gátolja abban, hogy vezetői szolgálatát végezze. „Nincs utódom” – mondjuk sokszor, de ha nem tudtunk ilyet állítani, kinevelni, akkor gyengeséget fedezünk fel magunkban. Több településen tapasztalom, hogy nem igazán csapatmunka a helyi készeseké. Márpedig hatékony munkát nem lehet egyedül végezni, csakis teamben, amihez hozzá kell tartozzon a helyi csoport tagságával együtt gondolkodó vezetőség, ami önmagában is egy team, lelkipásztorukkal egyetértésben. Ez is olyan terület, ami nehézkesen, döcögve halad előre, és tudom – lelkipásztorként is mondom –, sokszor a papok, lelkészek ebben a hibásak. Talán félünk az értelmiségiektől? Félünk attól, hogy igazán szembe merjünk nézni értelmiségi kihívásokkal? Vagy éppen féltjük a magunk formálta világunkat, jobban szeretünk partizánkodni, megszoktuk a kommunista időkben, hogy inkább csak a saját feladatunkat végezzük elszigeteltségben, s jobb, ha más nem szól bele?
Létezik egy kommunikációs gát is, hiába a modern technika, hiába a számítógép kínálta újfajta lehetőség. Senki ne vegye magára, akinek nem inge, senkit nem akarok bántani, de a helyi csoportvezetők körében többször tapasztaltuk: ki se nyitják az e-mailjeiket, meg se nézik azokat. Hogyan lehet ilyen módon országos szervezetben egységben dolgozni?
Boldogan tapasztaljuk viszont, hogy megjelent egy a negyvenes éveiben járó nemzedék. Úgy tűnik, hogy számunkra a fiatalítás ennek a nemzedéknek az elérését, megszólítását, bevonását jelenti. A harmincéveseknek az egzisztencia teremtés terheivel, a gyerekek nevelésével kell számot vetniük. Ám a negyvenes nemzedék már alkalmas arra személyi érettségében, életének külső feltételeiben, hogy be tudjon állni a tágabb környezetért vállalt felelősség miatt a közjó szolgálatába.
Újabb csoportok alakulnak továbbra is, amit örömmel látunk, hiszen mutatkozik a társadalmi igény a KÉSZ-re és a szervezet szolgálatára töretlenül. Elismernek minket és tekintélye van szövetségünknek.

Kicsit előre tekintve a következő öt év prioritásairól is szeretnék szólni.
1. Ezek között kell megemlítenünk a Kárpát-medencei egység építését. Tovább szeretnénk tágítani a kört, a történelmi régiók mindegyikébe ki akarjuk terjeszteni kapcsolatainkat, illetve felkínálni számukra a KÉSZ–modellt. Használjuk a kifejezést, hogy „történelmi régiók”, illetve „történelmi Magyarország”. Sokáig én is az „elcsatolt területeket” emlegettem, de ők maguk jelezték vissza, hogy nem szerencsés ez a kifejezés számukra sem. Sokkal gyümölcsözőbb azt mondani, hogy a történelmi régiók magyarlakta közösségei, illetve, hogy a történelmi Magyarországban való gondolkodás és munkálkodás a célunk.
2. Továbbra is vállaljuk a közéleti jelenlétet. Köreinkben már nem kell tisztázni, hogy mit jelent a politizálás számunkra, csak visszautalok arra: a KÉSZ pártok fölött álló szervezet. Ám ott kell lennünk az egyházi, társadalmi és kulturális élet minden területén (ez Alapszabályunkban rögzített kötelesség), s hallatni hangunkat, alternatívát jelentve a liberális, dekadens környezetben. Ez szervezetünk mindkét szintjén történik. Gondolunk továbbá a társadalom szövetének újraszövésére, ami azt jelenti, hogy minél több egyéb társadalmi szervezettel keressük a kapcsolatot és dolgozunk együtt.
3. Meg kell találnunk az anyagi lehetőségeket.
4. A legfontosabb számunkra és figyelmünk homlokterébe kerül a következő időszakban a szakmai műhelymunka. Ehhez kerekasztalokat és szakcsoportokat kell állítanunk, és megtalálnunk ezeknek a felelős, tudós vezetőit. Azért fontosak ezek, mert hozzá kell szólnunk a társadalmi folyamatokhoz. Megvan mára az a szellemi holdudvar, azok a stratégiai partnereink, azok a tudósok, barátaink, akikkel ezt a munkát el lehet végezni (tagtársaink, a Százak Tanácsának tagjai, illetve a Batthyányi Kör tudósai).
5. A helyi csoportokkal való együttműködés és egység újra erősítése, továbbvitele mindenképpen a következő öt év feladata.
6. Európa missziós területté vált, erről többször is szólt Boldog II. János Pál pápa, hiszen az elkereszténytelenedés, sőt a hitvesztés, az istentelenség virágai lassan elburjánzanak. Létszükséglet tehát foglalkoznunk az új evangelizációval, ez pedig tipikusan a mi területünk, a mi feladatunk is. Éppen a mostani hétvégén vettük a hírt, hogy Erdő Péter bíboros urat újabb öt évre elnökévé választotta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa, mely maga is az „új evangelizáció” ügyével foglalkozik szakcsoportjaiban. Mit tehetünk tehát mi? Ahhoz, hogy magyar egyházunk egy evangelizációs stratégiát kidolgozzon, mindenképpen helyzetfelmérés szükséges. Ezen a ponton jelentkezik a mi feladatvállalásunk, hiszen mára hetvenöt településen, városban, faluban van jelen a KÉSZ. Ez elegendő ahhoz, hogy jó munkamódszer segítségével, jól összeállított tematika szerint el tudjunk végezni egy reprezentatív, országos helyzetfelmérést, amely nemcsak egyházi életünkre vonatkozik, hanem a közéletre, például a társadalmi szervezetek, az önkormányzatok helyzetére, a település közösségének életére sok szempontból. Egy ilyen helyzetfelmérésnek az elvégzése valóban keresztény értelmiségi feladat. Ebből kiindulva készülő lelkipásztori, evangelizációs tervre szükség van, hiszen ilyen nem létezik sem a magyar egyház egészére, sem az egyházmegyékre, sem pedig az egyházközségek többségére vonatkozóan. Hiába volt több egyházmegyében zsinat, ezeknek a hatása, eredménye, gyakorlati következménye nem mutatkozik. Persze egy jó stratégiát nemcsak kigondolni kell, hanem végre is kell hajtani. Ihletett, elszánt tevékenységre van tehát szükség. Ha elkezdjük, megmutatkozik és megsokszorozódik az erőnk. Ez az elhatározás konferenciánknak olyan konkrét eredménye, amely a következő időszakban a munkánkat meghatározza.

Összefoglalva három pontot emelnék ki: erősíteni kell a belső egységet és aktvitást, aminek az eszköze a régiókként megvalósuló találkozások szervezése a helyi csoportok vezetőivel a közös gondolkodás érdekében. Végezni fogjuk a szakmai munkát szakértőkből álló csoportokkal, konkrét kérdéseket megfogalmazva és konkrét válaszokat keresve. Végül az új evangelizációs stratégiakészítéshez ország helyzetfelmérést vállalunk. Ezek azok a célkitűzések, amelyek a következő időszakban előttünk állnak, és amelyeknek szeretnénk eleget tenni. Isten áldását kívánom a KÉSZ minden tagjára, minden munkaközösségére, csoportjára, gyümölcsöző, eredményes munka legyen a miénk!

(A KÉSZ VIII. országos kongresszusán elhangzott előadás szerkesztett változata.)