Országos zarándoklat a hazáért
Közel hatszáz KÉSZ-es gyűlt össze a máriaremetei kegyhelyen a szervezet országos engesztelő zarándoklatán október 6-án.
Az eseményen szép számmal képviseltették magukat határon túli társszervezeteink, a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör Szabó Károly elnök, a kassai Szent Gellért Pasztorációs és Oktató Központ Pásztor Zoltán püspöki helynök, és a rimaszombati Katolikus Kör Pelle Tibor elnök vezetésével.
A zarándoklat a kegyhely szabadtéri oltáránál bemutatott szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Snell György, esztergom-budapesti segédpüspök homíliájában örömét fejezte ki, hogy a keresztény értelmiség is lerója tiszteletét és háláját az Ég Királynőjének. Kiemelte: „az értelmiségre mindenkor nagy felelősség hárult és hárul. Nagyon sokféle megnyilvánulás volt már Isten ellen az elmúlt kétezer esztendőben, de a gondolkodó, az értelmes ember mindig kereste a teljes igazságot. S ha kereste, akkor meg is találta Jézus Krisztusban és a katolikus hitben. Ezért elmélkedjünk arról, milyen feladatunk is lehet ebben az országban.”
A püspök atya röviden szólt a 2020-ban megrendezésre kerülő eucharisztikus világkongresszusról és az európai boldogtalan hitehagyottakról. Megemlékezett nemzeti gyásznapunkról, az aradi tizenhármakon túl a hazaszeretükért áldozatokká vált névtelenekről is. Szentbeszédét a következő szavakkal zárta: „Kérjük drága anyánktól, Máriától, újítsa meg azt a csodálatos hitet mindannyiunk szívében, amit megkaptunk már a keresztségben, hogy e hit által cselekedeteink Istennek tetszőek legyenek, és építsünk egy boldogabb, szebb magyar hazát.”
Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke „Boldogasszony Anyánk – Az Egyház Mária-tisztelete” címmel tartott elmélkedő előadást, melynek szerkesztett változatát az alábbiakban adjuk közre.
Karl Rahner német teológust arról kérdezték, mi az oka, hogy Németországban a XX. század második felében egyre jobban csökkent a Mária-tisztelet. Azt válaszolta: azért, mert az emberek csak világnézetet láttak a kereszténységben, és a világnézetnek pedig nincs szüksége édesanyára. A mostani problémákon keresztül is láthatjuk, hogy Európában ma is fennáll ez a jelenség. A kereszténység azonban nem csak egy világnézet, nem csak egy tanrendszer, nem csupán erkölcsi útmutatás, nem is pusztán egy kultúra. A kereszténység az élő Jézussal való személyes kapcsolat, Jézusnak pedig volt édesanyja.
Manapság sokat hallunk arról, hogy meg kell védeni a keresztény kultúrát. Tudjuk azonban, hogy nem a keresztény kultúrát kell megvédeni, hanem a keresztény hitet. Nekünk nem a kultúráért, nem az erkölcsért, nem a művészetért vagy bármi másért kell a kereszténységet védeni, hanem azért, mert mindezek Krisztus-hitből fakadnak. Ha nincs hit, nincs kultúra, nincs erkölcs. Nagyon fontos, hogy a Mária-tisztelet éljen bennünk. A keleti egyház ikonjain, de a latin egyház sok képén is a Szűzanya egyik keze a másik kezében tartott Kisjézusra mutat: „nem én vagyok a fontos, hanem Jézus”. Rá mutat, rá irányítja a néző figyelmét, és a Mária-tisztelet ebből fakad. Aki Szűz Máriához imádkozik és közbenjárását kéri valamely ügyben, azt ő mindenkor Jézushoz vezeti.
Évekig a máriapócsi kegyhelyen szolgáltam, ahová nemcsak katolikusok, hanem reformátusok, evangélikusok és más vallásúak, turisták is ellátogattak. Sokaknak beszélhettem a csodáról, a kegykép könnyezéséről. Egyszer egy hangos, középiskolás csoport látogatott hozzánk, és az egyik fiú megkérdezte tőlem, miért nem nevetett Mária, miért kellett neki sírnia? Elgondolkoztam: valóban, miért könnyezik? Van-e üzenete a könnyezésnek? A Mária-üzeneteknek a lényegét kell megtalálni. Nem az a fontos, hogy könnyezik vagy látomásokban jelenik meg, vagy hogy a vak asszony visszanyeri általa a látását. Nem a megjelenés formája a fontos, hanem az, hogy a Szűzanya csodás megjelenésein keresztül Isten üzen nekünk. A Szűzanya tehát közel hozza hozzánk az Istent.
A könnyezés csodája a szomorúság csodája? El kell gondolkodnunk azon, hogy egy kicsit szomorú a kereszténységünk. Ha egy nem keresztény afrikai vagy dél-amerikai meglát minket, amikor kijövünk a templomból megkérdezheti: ti, keresztények mindig ilyen szomorúak vagytok? Hát nem a templomból jöttetek ki, miért szomorkodtok? Pedig Jézus evangéliumot, jó hírt hirdetett!
A keresztény embernek „hivatalból” optimistának kell lennie. Mert a hit, a remény és a szeretet nem tehet szomorúvá bennünket! Nekünk van célunk, nekünk van meghívásunk!
Sokszor fájdalommal teli az ember élete, s ha megrendül, a lelki fájdalmát azzal fejezi ki, hogy sír. Az Úr Jézus is sírt. Megsiratta Lázárt, és előre látta Jeruzsálem pusztulását. Biztosan sírt a Getszemani-kertben, voltak emberi könnyei. Ahogyan a Szűzanya is egészen biztosan sírt a keresztfa alatt. A Szűzanya könnyeiben a mi fájdalommal teli sírásunk is benne van. Hányszor éreztük már betérve egy templomba, milyen jó átadni a fájdalmunkat a Szűzanyának, a kötényébe helyezni gondjainkat.
De nemcsak fájdalmas, hanem együttérző könnyek is léteznek. Az embereknek nagyon szép tulajdonságuk, hogy képesek meghatódni, együtt tudnak érezni másokkal.
És vannak örömkönnyek is. Biztos mindenki volt már olyan boldog az életében, hogy az örömtől kicsordultak a könnyei. A Szűzanyának is lehettek örömkönnyei. Nagyon szeretem a Passió c. filmben azt a jelenetet, amikor Názáretben Jézus éppen egy asztallal dolgozik, simítja a fát, az édesanyja pedig szól neki, hogy készen van az étel és várja őt. És akkor Jézus lespricceli, megtréfálja az édesanyját, és együtt kacagnak. Ugye, milyen furcsa, hogy mi általában a szenvedő Krisztusról és a fájdalmas Szűzanyáról beszélünk, pedig biztosan nekik is voltak örömeik, mert teljes emberi életet éltek. Gondoljunk olykor így is az Úr Jézusra és a Szűzanyára, és mosolyogjunk!
A megtérésnek is lehetnek örömkönnyei. Ott van például Péter apostol. Ha rá gondolunk, mindig egy erős, szikár ember jut az eszünkbe. Emlékezhetünk azonban a Szentírásból arra, amikor háromszor tagadta meg Jézus Krisztust, utána pedig nem tudott mást tenni, keserves sírásra fakadt. Szembesült azzal, milyen gyáva, és Jézus mindezt előre látta. Ez a sírás azonban a bűnbánat sírása volt, ez kellett ahhoz, hogy Isten felemelje őt. Akkor tudunk megtérni, ha szembesülünk azzal, milyen esendőek vagyunk és olyan keveset érünk. Amikor valaki eljut idáig, betölti őt a Szentlélek kegyelme. Akkor döbben rá, hogy van Isten, aki közeledik hozzá. A legszebb könnyek a megtérő emberek sírásából fakadnak.
És van még egy könnycsepp, amit nem hagyhatunk ki a felsorolásból, ez pedig a remény könnycseppje. A láthatatlanba vetett hit. A Szűzanya reménysége, aki talán azokért is hullajtotta könnyeit, akikben reménykedik, akiknek megtéréséért imádkozik, mint mennyei édesanya. Hány és hány anya, szülő könnyezi meg a reménykedő Máriát, miközben saját gyermekének jó útra való visszatalálásáért imádkozik. Igen, a remény is hullajt könnyeket.
Szűz Mária könnyeiben tehát ilyen sok emberi könnycsepp van benne. Mindannyiunké, az őseinké és az utódainké is, a fájdalomé és a boldogságé. Az egész emberi élet minden könnye benne van.
A KÉSZ elnöke előadása második felében számba vette a Mária-dogmákat.
A Szűzanya tiszteletéről a katolikus egyháznak négy nagyon fontos dogmája van. Az első, Mária istenanyaságának hittétele a legrégibb Mária-dogma, mely Krisztus istenségének és valóságos emberségének helyes megvallásából fakad. Mária istenanyasága elválaszthatatlan a Szentháromság személyeitől és az egyháztól, Krisztus Testétől, melynek szintén Anyja. Különös jelentősége van Mária szülése ábrázolásának: az isteni lény istállói körülmények között születik meg. A világ nem fogadta be, noha ő odaadta az életét, feláldozta magát, de a világ csak istállót ajánlott. Minden Istentől megáldott ember küzd ezzel, és Mária sorsában önmagára ismer. Ugyanakkor Máriában nem a csalódottságot látjuk, hanem az örömöt: az istenit nem tudják feltartóztatni az istállói körülmények. Bármilyen a szegénység, a meg nem értettség, az elutasítottság, az elszomorító statisztikák: az isteni meg tud születni.
Szűz Mária örök szüzességének dogmáját tanulmányozva könnyen ellentmondásokba botolhat az, aki pusztán emberi logikával keresi annak igazságát. A misztériumok befogadásához ugyanis hit szükséges. Mária örök szüzessége Krisztus misztériumából ered.
Mária nem egyszerűen példa, hanem „mester”. A világ minden kultúrájában és vallásában rendkívül fontos a mester-kultúra. A fiatal alázatosan tud bízni a mesterekben – a mesterek pedig nem akarnak kamaszok, örökifjúk maradni. Fontos lenne a fiataloknak nem elhinni önmagukról, hogy 20-30 évesen már mindent tudnak, lehetnek vezérigazgatók, gőgösekké és önelégülté válva. Manapság a nagyi és a papa az, aki a hitet át tudja adni. A fiatal szülők sokszor nincsenek abban a helyzetben, hogy hitre, Isten-szeretetre és Jézus mély barátságára neveljék a gyermeküket. Felértékelődik a nagyszülők szerepe a mai kereszténységben.
A Szeplőtelen Fogantatás dogmája hosszú évszázadokon át kristályosodott ki. A szeplőtelenül fogantatott állapot nem emeli Máriát Isten szintjére, de kétségtelenül kiemelkedővé teszi az összes szent között.
Az angyal szinte berobban az isteni hírrel Mária életébe, aki valóban átadja magát Istennek. Aki igent mond Istennek, annak az életét Ő teljesen felforgatja. Olyan magasságokba és mélységekbe, olyan utakra hívja, ami emberi belátásból nem sikerülhet. Mária is visszakérdez: „Hogyan fog mindez teljesedni, hogyan leszek én Isten anyja?”
Ez a ráhagyatkozás, ez a bátor ugrás nélkülözhetetlen az ember életében. Nem lehet mindent kiszámítani, pontosan megtervezni, bár nagyon szeretnénk. Sokak élete ezért marad meddő, lelkileg és biológiailag is, mert nem mernek ugrani. Ez az ugrás persze nem halálugrás, hanem a hit ugrása. Nem vakmerőség, hanem Isten hangjának a meghallása. Az ember tudja, hogy nem a semmibe ugrik, hanem Isten tenyerébe.
Mária mennybevételének dogmájában „jelen van” az összes korábbi Mária-dogma is. Mária életében istenanyasága, az ezzel szoros kapcsolatban álló örök szüzessége és a szeplőtelen fogantatás kiváltsága Isten különleges kegyelmének jelenlétére enged következtetni, mely földi élete után is megnyilvánul, mégpedig testi-lelki megdicsőülésében. A Mária mennybevételéről szóló hittétel tehát hitünk húsvéti jellegét emeli ki. Az Isten országába vezető út Krisztus keresztáldozata által kitárult számunkra. Jóllehet ezen az úton számos kísértés és eltévelyedés veszélye fenyeget bennünket, de reménységünk Krisztusban biztos alapokon áll.
A KÉSZ és társszervezeteinek engesztelő zarándoklatán Menyhárt Sándor jánoshalmi plébános vezetésével elimádkozták a Szűz Mária hét fájdalmáról szóló ősi, lassan már feledésbe merülő rózsafüzért. A tatai Esterházy Énekegyüttes zenés áhítatán Schmidt Mónika vezetésével magyar és latin nyelvű Mária dicséretek csendültek fel a máriaremetei bazilikában.
forrás: jelujsag.hu/Sárközi Edit
2018-10-18