Összefogás a békéért imával és böjttel

Közös imádságot és böjtöt szervez a békéért szeptember 29. és október 1. között a Mária Rádió, melyhez elsők között csatlakozott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is.

 

Az orosz–ukrán háború február 24-én, vagyis fél évvel ezelőtt kezdődött. A második világháború óta ez a legnagyobb katonai konfliktus Európában.  Abban bíztunk, hogy csak pár napos villámháború lesz, de azóta is tart.

A Mária Rádió közös imádságot és böjtöt szervez a békéért szeptember 29. és október 1. között, csütörtökön, pénteken és szombaton. Az összefogás során arra hívja az embereket, hogy imádkozzanak a békéért, és ennek jeleként mind a három este 8 órakor helyezzenek egy mécsest az ablakukba.

− Szép lenne, ha ezek az apró fények megvilágítanák Magyarországot, és melegséget sugároznának a szomszédos országokba – írja felhívásában a Mária Rádió. − Azok, akik nem tartózkodnak otthonukban ezekben az esti órákban, a mécsesek elhelyezése helyett álljanak meg egy percre abban a tevékenységben, amit épp csinálnak (legyen az akár autóvezetés, munka vagy szórakozás), és mondjanak el egy rövid fohászt a szenvedő emberekért, a háborúban levő országokért, a háborús országok döntéshozóiért. A közös imádsághoz kapcsolódó böjt ezekben a napokban lehet ételtől, kedvenc szenvedélytől való tartózkodás, takarékoskodás, elrontott emberi kapcsolatok rendbehozása, ki- és megbékélés – javasolják a szervezők.

Mindszenty Józsefnek tulajdonítják azt a mondatot, hogy „ha van 1 millió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól”. A Mária Rádió célja, hogy valóban 1 millió ember imádkozzon ezekben a napokban az esti órákban a békéért, és a mécsesek kihelyezésekor, vagy az egy perces megállásuk során esetleg imádkozzák el a Székely János szombathelyi megyéspüspök vagy a Lukovits Milán atya által írt imát.

A Mária Rádió várja a közös imádsághoz és böjthöz csatlakozók jelzését egy űrlap kitöltésével, mely IDE KATTINTVA elérhető.

Az imádság és böjt napjai alatt több székesegyházban szentmisét mutatnak be a békéért:

A Mária Rádió különféle felekezeteket, intézményeket és szervezeteket is meghívott az összefogásra, amelyhez az elsők között csatlakozott az Európa Rádió, a Katolikus Rádió, a Szent István Rádió, a Magyar Kurír, a Magyar Katolikus Karitász, a Nemzetközi Közbenjáró Imahálózat , a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a CitizenGo, a Parlamenti imacsoport, a Mária Országa Imaközösség és a Magyar Békekör Egyesület.

forrás: https://www.mariaradio.hu/

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks