A KÉSZ részletes bemutatása
A legnagyobb keresztény civil szervezet - egyesületi formában működve - Magyarországon. 1989-ben alapította Dr. Csanád Béla professzor, a Hittudományi Akadémia gyakorlati teológia tanszékének rendes tanára. Az alapító 1996. november 25-én bekövetkezett halála után az Egyesület Dr. Osztie Zoltán plébánost, teológiai tanárt választotta elnökévé.
Az Egyesület igazi erejét a helyi csoportok [1] alkotják, melyek száma 84, és mintegy 6000 tagot számlálnak. A csoportmunka kisugárzása is komoly társadalmi tényező. Minden városban, vagy településen, ahol KÉSZ csoport megalakul, hamarosan meghatározó szellemi-lelki központtá lesz. Az Egyesület célja az evangelizáció, mely kettős tevékenységi kört jelöl ki számunkra. Egyrészt a saját tagságunk felé irányul, hogy valóban értelmiségi szinten ismerjék hitüket, és azt öntudattal képviseljék. Ennek érdekében előadássorozatokat, szabadegyetemeket, kerekasztal vitákat szervezünk. Számos helységben a keresztény óvoda vagy iskola elindulása a KÉSZ csoport kezdeményezésének és munkájának köszönhető. A másik irány pedig az Evangélium, azaz Jézus Krisztus képviselete a közélet minden területén. Ennek legjobb fóruma a JEL című kulturális és spirituális folyóiratunk. Kulturális rendezvényeink, közéleti szerepvállalásunk, erkölcsi kérdésekben való megnyilatkozásaink, politikai fórumaink ennek jegyében fogantak. Szívügyünk még a magyarság létének és önbecsülésének támogatása. Ezért intenzív kapcsolatot tartunk fenn a felvidéki társszervezetekkel, a délvidéki magyar közösségekkel és az erdélyi magyarsággal, ahol líceumot épített a debreceni helyi csoportunk.
Értelmiségi szervezet a KÉSZ, ami azt jelenti, hogy azokat az embertársainkat szólítjuk meg, akik sajátos (keresztény=krisztusi) belső, szellemi-lelki életet élő emberek. Nemcsak azok tartoznak tagjaink közé, akiknek diplomájuk van, hanem azok is, akik valóban élik az "írástudók felelősségét". A meghatározásban az ökumenikus vonás is benne van, hiszen mindaz, aki "krisztusi ember", vagyis eleven kapcsolata van Jézus Krisztussal, magáénak tudhatja szövetségünket.
Célunk a továbbiakban még, hogy a szakmai munkát és a fiatalok megszólítását, illetve mozgósítását hatékonyabbá tegyük. Keressük a kapcsolatot más szervezetekkel, vagy egyesületekkel annak érdekében, hogy a közéletben erőteljesebben képviseljük a keresztény alternatívát.
A keresztény egyházak szociális tanítása határozza meg állásfoglalásunkat korunk égető társadalmi-szociális kérdéseivel kapcsolatban, amit sok esetben nyilatkozatokban [2] teszünk közzé. Jól látható az eddig elmondottakból is, hogy a KÉSZ egy olyan tág keretet biztosít, melyet az egyes csoportok a maguk helyi adottságainak megfelelően töltenek meg tartalommal, értelmiségi kezdeményező erővel. Településenként csak egy KÉSZ csoport alapítható, ezzel is a Szövetség egységét kívánjuk biztosítani. Kivételt - mérete miatt - Budapest jelent, ahol több csopport működik: Dél-budai csoport, a Józsefvárosi Plébánia keretében a Józsefvárosi helyi csoportunk; Angyalföldön a XIII. kerületi csoport; Óbudán is van KÉSZ szervezet; a Rózsák terei Plébánián az Erzsébetvárosi csoport; valamint, a Belvárosi szervezet, a Zuglói csoport, a XVII.kerületi csoport, az Újpesti csoport és a Budafok-Tétényi csoport.
Az új tagokat szeretettel várjuk sorainkba. [3]
Links:
[1] http://www.keesz.hu/csoplista
[2] http://www.keesz.hu/nyilatkozatok
[3] http://www.keesz.hu/tagfelv
[4] http://www.keesz.hu/elnok