Szeretet a küldetésünk

A veszprémi KÉSZ-csoport vendége volt Bíró László püspök, családreferens, akit sokan „a magyar családok püspökeként” emlegetnek.

 

A főpásztor ezúttal a Családok VIII. Világtalálkozójáról tartott beszámolót, amelyet Philadelphiában rendeztek meg 2015 szeptemberében, s melynek mottója volt: Szeretet a küldetésünk.

A megállapítás, hogy a hazának lelke a család, a család alapvető társadalmi, társadalomszervező szerepére világít rá. Hiszen a történelem bizonyítja, hogy a nemzetek jövője nem a parlamentekben dől el, hanem a családokban. Itt születik a jövő, a jövendő nemzedéke, s olyan lesz a jövendő, ahogy a családban nevelődik a gyermek, amilyen mintát hoz magával a családból.

A család küldetése: élni/megélni a szeretetet családi körben, az otthon teljességében, gyermekek és szülők, rokonok közösségében, és természetesen az ünnepekben is. S küldetése a nyitás is a környezet felé, megjelenítve a világban a család életén keresztül a Szentháromság belső életét. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy a Szent Család eszményét, értékrendjét követve a család feladata megélni azt a benső tisztaságot, amely a világba vezető utakon is elkísérhet egy életen át minden embert. Teremtettségünkből fakad istenképmás-mivoltunk – fogalmazódott meg a világtalálkozón is –, s ez nem érdem, hanem ajándék, s legfőképpen felelősség. Hirdetnünk kell azzal, ahogy élünk, a kapcsolatainkkal, és kinek-kinek ott, ahová az Isten állította világi hivatásában.

forrás: Toldi Éva – Keresztény Élet, 2015. december 13.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks