Országos esemény

Felhívás

A nyomor és a keresztény válasz

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Az egyszerű élet, az evangéliumi egyszerűség és a nyomor között óriási szakadék van, mert amíg az egyszerű életmód (nem a luxus) segíti a lelkünk kibontakozását abban, hogy ne a földi, az elmúló, hanem az örök értékekre figyeljünk és törekedjünk, a nyomor meggátol és rabságba viszi lelkünket, gyorsan éli fel anyagi és lelki tartalékainkat, s taszít minket az elkeseredésbe.

Régiós találkozók

Országjáró körútra indult Osztie Zoltán atya, a KÉSZ elnöke Csorba Gábor társelnökkel és Galgóczy Gábor elnökhelyettessel január 5-én.

Sárközi Edit: A megújulás útján

Részletesen beszámol a KÉSZ VIII. országos kongresszusáról Sárközi Edit, a KÉSZ  budafok-tétényi csoportjának tagja, aki személyesen is részt vett a programon. A kongresszuson elhangzott előadásokból kiadványt készítünk, melyről érdeklődjön csoportvezetőjénél, vagy a KÉSZ központi irodájában.

Megemlékezés Belon Gellért püspökről

Osztie Zoltán atya - a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke – megemlékező, méltató beszéde Belon Gellért születésének 100. évfordulóján

Küldöttgyűlés

2011-11-25 18:00
Europe/Budapest

Kedves Tagtársak!

A 2011. évi őszi Küldöttgyűlésünkre ezúton hívok minden helyi csoportvezetőt és küldöttet. Gyűlésünk helyszíne: Szent Kinga Közösségi Otthon (1053 Budapest, Egyetem tér 5. I. emelet 5., 11-es kapucsengő), időpontja: 2011. november 25−27.

Napirendi pontjai a következők:

Kada Lajos emlékmise

2011-11-25 18:00
Europe/Budapest

Kada Lajos érsek halálának tizedik évfordulóján emlékmisét szervez a KÉSZ a Mátyás-templomban, melyet Ternyák Csaba egri érsek mutat be, majd a főpásztor előadást tart Boldog II. János Pál pápa magyar tolmácsáról a Budavári Nagyboldogasszony-plébánia közösségi termében (Budapest I., Országház u. 14.).

Igazságosság a közéletben

Hazánk legnagyobb keresztény civil szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) országos kongresszusát tarttotta Krisztusban van az igazság címmel október 7-8-án az Országház Felsőházi termében. Felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, Erdő Péter bíboros és a kormány több tagja is. A rendezvény fővédnöke Kövér László házelnök volt.

Tartalom átvétel