Újra néven nevezzük

Megjelent Az idők jelei program részeként az Újra néven nevezzük című könyv a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre gondozásában.

 

Az elmúlt években közel százan dolgoztunk az Idők jelei vitairatokon, hogy keresztény alapokon elemezzük a magyar társadalom, a közélet és a politika helyzetét. Két füzetben közzétett megállapításainkat konferenciákon vitattuk meg a miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és az érdeklődők szélesebb körével. Igyekeztünk a tárgyilagos véleménynyilvánításra, méltattuk és – ha kellett – bíráltuk a társadalmi jelenségeket és a politika ezekre adott válaszait. Nem arra számítunk, hogy megállapításaink, kritikánk vagy javaslataink szó szerint meg fognak jelenni különböző politikai programokban, de reméljük, hogy a közélet szereplői követik, vagy legalábbis figyelembe veszik a kipróbált keresztény értékrendet. Bár ez az értékrend Európában egyre jobban visszaszorul, mi nem adjuk fel, és bízunk abban, hogy legalábbis hazánkban és néhány, hasonló beállítottságú országban befolyásolja a közéletet.

A keresztény gondolkodás kétezer éves, a közösségeket hatékonyan összetartó és jól működtető szeretetre épül. Olyan közösségszervezési elv, amely lehetővé teszi, hogy az érdekek minél szélesebb körben érvényesüljenek, hogy ne csak a győztes vigyen mindent, hanem szegény és gazdag, erős és gyenge egyaránt megtalálja a helyét a társadalomban. A szabadság és a tudás felelősséggel jár, ennek figyelmen kívül hagyása rövid és hosszú távon káros hatással van a társadalomra. Elemzésünket a négy sarkalatos erényre, az igazságosságra, a mértékletességre, az erősségre és az okosságra építjük. Ezek fényében igyekeztünk objektívan értékelni a mai magyar társadalomban észlelhető jelenségeket, valamint irányt jelölni a keresztény gondolkodású közéleti szereplők számára.

Munkánk három részből áll: egy átfogó tanulmányból, egy mozifilmből és egy konferenciából. A tanulmány szűkebb, a téma iránt érdeklődő olvasói körnek szól, röviden bemutatja a sarkalatos erényeket, majd ezek alapján összefoglalja elvárásainkat a közéleti ember és általában a közélet iránt. A mozifilm egyszerű, könnyen megragadható képekkel és szavakkal bontja ki a tanulmány elméleti fejtegetéseit, reményeink szerint szélesebb kört tud megszólítani. A konferencián pedig megvitatjuk és továbbgondoljuk az erények szerepét a közéletben.. E háromrészes mű a sarkalatos erényekről négy munkacsoportban lefolytatott beszélgetés és sok-sok vita eredményeként született. 

Kiadó: StartComm Kft.
Kiadás helye: Budapest
Kiadás ideje: 2018
Oldalszám: 108

A kiadvány itt letölthető.

A kötet ingyenesen átvehető a KÉSZ-irodában munkanapokon, előzetes időpont-egyeztetést követően (+361/328 0164).

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks