Kárpát-medencei keresztény értelmiségiek zarándoklata Mariazellben
Több mint ötszázan vettek részt azon a zarándoklaton, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rendezett társszervezeteivel április utolsó hétvégéjén Mariazellben. Az ünnepi szentmisére a Kárpát-medence több pontjáról érkeztek zarándokok.
Külön busz érkezett Kassáról, a Szent Gellért Pasztorációs és Oktatóközpontból, Vajdaságból, a Keresztény Értelmiségi Kör szervezeteitől, valamint több KÉSZ helyi csoportból.
A mariazelli zarándoklat indíttatása kettős volt. Mint minden vallásos zarándoklat, közös imádságban fordultak Isten felé a bűnök bocsánatáért, búcsúért könyörögve, egyben a magyarság egységéért is felajánlották utazásukat és imáikat a zarándokok. A szombat délutáni misét koncelebrálva mutatták be az összmagyarság közösségeiből érkező atyák.
Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke homíliájában Vörösmarty Szózatának első két sorára irányította a zarándokok figyelmét: hinnünk kell a magyarság Istentől kapott küldetésében, amely hit nem nélkülözheti a cselekvést és a bátorságot. A rendíthetetlenségre pedig Mindszenty József hercegprímás szolgál példaként, akinek hamvait több évtizedig őrizte ez az ősi, magyar kegyhely. Mindszenty a barna és a vörös diktatúrával is szemben állva, soha meg nem alkudva és hitét mindvégig megőrizve élte meg küldetését, amire mindannyian hivatottak vagyunk.
A zarándoklat zárásaképp vasárnap reggel az újonnan épített és felszentelt soproni Szent Margit-plébániatemplomban szentmisén vettek részt a szerte a Kárpát-medencéből érkező hívek. Bognár István, a templomépítő soproni plébános, üdvözölve a zarándokokat, szintén Mindszenty alakját elevenítette fel: a KÉSZ munkájával hozzájárul ahhoz az intelemhez, hogy legyen egymillió imádságos magyar, amely megtartja és felemeli nemzetünket. Osztie Zoltán vasárnapi homíliájában a súlypontáthelyezés fogalmát a zarándoklat kegyelmeivel és üzenetével összefüggésben így értelmezte: önmagunkról a másikra helyezve át a súlypontot, a figyelmünket a másikra összpontosítva tudunk a hazát gyarapító és a felebarátainkat szolgáló keresztény életet élni.
Lukácsi Katalin