KÉSZ - Civil evangelizációs egyesület
iroda@keesz.hu | +36 1 328 0164

Bemutatkozunk

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyesületi formában működő keresztény, civil szervezet, mely az értelmiséget igyekszik összefogni. Minden egészséges nemzetnek szüksége van értelmiségi rétegre, mely élére áll, és az „írástudók felelősségéve” vezeti azt. Különösképpen érvényes ez a keresztény értelmiségre, amelyet kötelez az Úr Jézus Krisztus missziós parancsa. A keresztény jelző a szövetség nevében ökumenikus irányt is jelez, mely a századfordulón megjelent a protestáns egyházakban, a II. vatikáni zsinat után a Szentlélek működése révén pedig hangsúlyt kapott a Katolikus Egyházban is. Keresztény, azaz krisztusi ember, mindenki, aki Krisztusban él és Krisztus őbenne (Krisztus-hívők közössége).

A KÉSZ 1989-ben alakult Csanád Béla professzor irányításával, aki az akkori Hittudományi Akadémia gyakorlati teológia tanszékvezető tanára volt. Az egyesületet először budapesti szakmai csoportok szövetségeként hozták létre, majd hamarosan jelentkezett annak szüksége, hogy a vidéki értelmiségieknek ne kelljen Budapestre utazniuk, hanem megalakíthassák a maguk vidéki helyi csoportjait.

Az egyesület újabb lendületet vett, amikor 1997-ben az alapító elnök halála után Osztie Zoltán teológia tanárt, plébánost választották az élére. Ekkortól gomba módra szaporodtak a helyi csoportok és még markánsabb, egységes, konzervatív arculatot kapott a KÉSZ. Minden intézménynek szüksége van arra, hogy fejlődjön, fejlődés pedig mindig változást is jelent. Ennek szellemében választott új elnököt a KÉSZ küldöttgyűlése 2016 novemberében Makláry Ákos parókus személyében, aki egyfelől biztosítja a folyamatosságot, de a változást is. Jelenleg 70 helyi csoportban közel 3000 fős tagság alkotja a szervezetet, behálózva az egész országot.

Alapszabályunk preambulumából kiolvashatjuk, hogy a KÉSZ nem tért el az alapítók célkitűzésétől. A KÉSZ hivatása, hogy a keresztény kinyilatkoztatás egészét őrizze, és annak megfelelő megoldásokat dolgozzon ki a társadalom által fölvetett mai problémákra alternatívákat kínálva ezzel a társadalom számára. Ez a feladat az egyházközségek, gyülekezetek mellé rendeli a KÉSZ-t, és kettős irányt határoz meg a munkája számára. Egyrészt egy belső misszió: a keresztény értelmiségnek adja vissza az önbecsülését, kellő tartását és ehhez a hitbeli értelmiségi szintű tájékozottságát. Másrészt egy külső misszió: a társadalom felé képviseli a keresztény megoldási lehetőségeket az élet minden területén.

A kereszténység és a magyarság a legszorosabb egységet alkotja nemzetünk történelme folyamán. A magyarságtudat ápolása ezért nyilvánvalóan keresztény kötelesség. Nemzetünk olyan értékkel adományozta meg Európát, mely nélkül az nem lenne önmaga. A következő nemzedéknek részesednie kell a magyarság helyes önbecsüléséből, hogy küldetését megtalálja a nemzetek nagy családjában.

Fontos törekvésünk, hogy munkáljuk a nemzet egységét, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a szomszédos országokban élő magyarokkal. Célunk a teljes magyar egység kialakítása. 2010-ben írtunk alá együttműködési megállapodást a vajdasági Keresztény Értelmiségi Körrel, mely hála Istennek és erőfeszítéseinknek megtelt tartalommal. 2014-ben kibővítettük az együttműködést a Szent Gellért Pasztorációs és Oktató Központtal, 2015-ben pedig Kárpátalján és Erdélyben is megtaláltuk azt a keresztény értelmiségi kapcsolatot, melynek köszönhetően bizakodva nézhetünk az együttműködés további bővítése elé. Jelentős mérföldkő volt munkánk során a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény kiadása (2015), valamint a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány életre hívása (2017).

Kongresszusaink mindenkor emlékezetes alkalmak, melyek megmutatják, hogy a KÉSZ megkerülhetetlen szellemi központja, erőforrása az országnak. Témái változatosak, mindig rávilágítanak a társadalom aktuális kérdéseire.

Sajátos folyamat indult el Sárospatakon 2006-ban, amikor szakemberek részvételével stratégia mentén gondoltuk végig a jövőt, a következő öt év teendőit. Majd felülvizsgáltuk a sárospataki célkitűzéseket, és újabb prioritásokat fogalmaztunk meg ugyanazon hat területen. A következő időszak mottója az Ihletett cselekvés lett. Hisszük, hogy a Szentlélek indít minket a jóra, ezért sugallatait mindig érzékeny lélekkel fogadjuk.

Az egyesület igyekszik közéleti szerepvállalásával alakító tényezővé válni környezetében. Az idők jelei program elindítása és ugyanezen a címen összeállított vitaanyag, tanulmánykötet megjelentetése és a fiatal generációt is megszólító film készítése is ezt a célt szolgálta.

Szövetségünkkel egyidős spirituális és kulturális folyóiratunk, a JEL. A KÉSZ és a JEL küldetése azonos: mérceként felmutatni a társadalomban a keresztény értékeket, kulturális és nemzeti hagyományainkat egy olyan korban, amikor minden megkérdőjeleződik, mindennek az értékét az ára, a pillanatnyi hasznossága határozza meg. A lap 2015-től kizárólag a világhálón jelenik meg.

Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.