Harangszó a hősökért – Ünnepi megemlékezés a Hősök terén
2025. július 20-án, vasárnap délben nemcsak harangok zúgtak Budapesten, hanem a történelem is üzent a mai magyarságnak – méltósággal, hittel és közösségi erővel. A Hősök terén megrendezett ünnepi megemlékezés az előtt a nándorfehérvári diadal előtt tisztelgett, amely 1456-ban nemcsak a magyar, hanem az egész keresztény Európa sorsát határozta meg.
Egy győzelem, amely ma is szól
A nándorfehérvári diadal nem csupán katonai siker volt, hanem a hit, az összefogás és a kitartás győzelme. A déli harangszó, amelyet III. Callixtus pápa előbb a Nándorfehérvárnál küzdő seregek érdekében imára hívó jelként rendelt el, azóta is minden nap emlékeztet bennünket arra, hogy a hit és a közös akarat képes megváltoztatni a történelem menetét. Idén különös jelentőséget adott a megemlékezésnek, hogy a Hungarikum Bizottság a déli harangszót hivatalosan is hungarikummá nyilvánította, ezzel ismerve el annak szellemi és kulturális örökségét hazánk és Európa kultúrájában.
A KÉSZ jelenléte: hitvallás és küldetés
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) idén is képviseltette magát az ünnepségen. A részvételel nem csupán protokolláris gesztus, hanem élő tanúságtétel is volt a keresztény hagyományok, a hősi múlt és a nemzeti identitás iránti elkötelezettségről. A KÉSZ tagjai hittel és felelősséggel állnak ki amellett, hogy a múlt értékei a jelen erkölcsi iránytűjévé váljanak. A koszorúzáson részt vett Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke is, aki jelenlétével is megerősítette: a nándorfehérvári győzelem emlékezete a nemzeti összefogás szimbóluma, míg a déli harangszó nemcsak történelmi győzelmet, hanem a hit erejét és az európai keresztény kultúra védelmét is jelképezi.
Közösség, kultúra, méltóság
Az ünnepség a megemlékezés mellett, élő közösségi élményt is jelentett. A rendezvényen felléptek a Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület fiatal kardvívói, akik Zsolnai Gábor vezetésével elevenítették fel a középkori harcmodor szellemét. A zenei és irodalmi programban közreműködött Berecz András mesemondó, népdalénekes, Dévai Nagy Kamilla és a Krónikás Zenede diákjai, valamint a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és a gödöllői Szurdok György összevont kórus. A méltóságteljes hangulatot emelte a Honvédelmi Minisztérium Központi Zenekara és a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár díszőrsége is.
Üzenet a jelennek
Az ünnepi beszédek – többek között Czermann János humánerőforrásért felelős helyettes államtitkár (HM), Borbély Ádám, Zugló önkormányzati képviselője és Foltán László olimpiai bajnok kenus, a Százak Tanácsának tagja, a rendezvény főszervezője tolmácsolásában – mind azt az üzenetet hordozták: a múlt hősei ma is példát adnak. Az akkor kivívott, történelmi léptékű győzelem évtizedekre volt képes békét teremteni Európa számára. A déli harangszó előtti imádságot Bárány Béla protonotárius, kanonok, a Budapest-Zuglói Páduai Szent Antal Plébánia plébánosa vezette, méltó lelki keretet adva az eseménynek.
A megemlékezés ismét bizonyította: a történelem nem csak múzeumi tárgyakban ismerhető meg, hanem velünk élő örökség. A nándorfehérvári diadal és a déli harangszó ma is szól: bennünk, értünk, általunk. És amíg van, aki meghallja, addig van jövője a hitnek, a nemzetnek és a keresztény európai közösségnek is.
A szerző a KÉSZ társelnöke