Igen az életre, igen a békére - KÉSZ-imalánc
Gyümölcsoltó Boldogasszony napján 2026-ban is folytatjuk az ünnephez kapcsolódó imaláncunkat, melyre szeretettel hívjuk a KÉSZ-csoportokat, a KÉSZ társzervezeteit és minden imádkozó testvérünket a Kárpát-medencében és azon túl.
Idén az emberi élet védelméért és a békéért fohászkodunk.
Kérjük folyamatos imádsággal a Szűzanya közbenjárását március 25-én, szerdán reggel 8 és este 6 óra között!
Várjuk azoknak a csatlakozását, akik vállalják, hogy egy-egy órában elimádkoznak száz Üdvözlégyet. Az imádságot lehet egyénileg vagy közösségben, otthon vagy a templomban is végezni. Több időpontot is lehet vállalni, ill. egy időpontban többen is imádkozhatnak egyszerre.
Kérjük, hogy csatlakozási szándékát jelezze felénk, melyet IDE KATTINTVA tehet meg.
Az imádsághoz csatlakozók listája közzé tesszük, és a jelentkezések alapján folyamatosn frissítjük.
A KÉSZ-imaláncról Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke ebben az interjúban beszél, az ünnephez kapcsolódó népi hagyományokról pedig itt írtunk korábban.
