Kiemelkedő életműveket ismertek el a Kartal–Veczán-díjakkal
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja és az Eszmék és Értékek Alapítvány immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg 2026. október 27-én a Miskolci Nemzeti Estélyt a Zenepalota nagytermében, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára, magyar hőseire és mártírjaira emlékezve. Bükk városának lakói büszkén vallják, hogy Miskolc – mint annyiszor hazánk történelmében – az 1956-os események során is mindig elől és élen járt.
Az estélyen kiosztásra került Miskolc rangos civil és társadalmi elismerése, a Kartal–Veczán-díj, amelyet egy erre hivatott kuratórium ítél oda olyan jeles, miskolci, vagy miskolci kötődésű személyeknek, akik közéleti szerepvállalásukkal, keresztény és nemzeti szellemiségű értékrendjükkel, példamutató életútjukkal erre méltónak és érdemesnek találtatnak.
A díj névadói Veczán Pál (1942–2004) evangélikus lelkész, a Borsod-Hevesi Egyházmegye néhai esperese és Kartal Ernő OFM Conv. (1929–2006), minorita szerzetes, rendjének egykori magyarországi tartományfőnöke. Az idei évben a rangos elismerésben Kiss Ákos Levente nyugalmazott osztályvezető főorvos, gyermeksebész, Miskolc díszpolgára és Mankovits Tamás László iparművész, a Magyar a Magyarért Alapítvány elnöke részesültek.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere Tóth-Szántai József, az est díszvendégét pedig Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke személyében köszönthette az ünneplő közönség. A jelenlévők soraiban helyet foglaltak a Civil Összefogás Fórum (CÖF), az Éltető Lélek Alapítvány és a KÉSZ tiszaújvárosi csoportjának képviselői is.
Juhász Ferenc, a KÉSZ miskolci csoportjának egyházi elnöke, a Mindszenti templom esperes-plébánosa, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke közös imádsággal nyitotta meg a XVI. Miskolci Nemzeti Estélyt. Ezt követően Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ miskolci csoportja elnökének beszéde következett.
A házigazda köszöntőjében így fogalmazott: „Több éves szünet után 2025-ben tartottunk ismét nemzeti estélyt és nagy örömömre szolgál, hogy újra együtt lehetünk. Vizsgáljuk meg, mi nekünk ma élőknek a feladatunk 1956 kapcsán, akik már csak örökségbe kaptuk a szabadságharcot! Úgy vélem, legfontosabb dolgunk emlékezni és emlékeztetni, hiszen – Jeney Edit újságíró nyomán –
ez az örökség akkor gyarapodik, ha sokan részesednek belőle.
A mai napon is fejet hajtunk mártírjaink előtt, és büszkén ünnepeljük eleinket, akik évtizedes munkásságukkal hozzájárultak közösségünk fejlődéséhez. Teszik és tették ezt miskolciként, keresztényként és igaz magyarként, a legkiszolgáltatottabb nemzettársaik érdekében.” Egyúttal hangsúlyozta, hogy 1956 forradalma és szabadságharca a kiállásról, az összekapaszkodásról, a magyarság közös nagy küzdelméről szólt.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, az est díszvendége a csaknem negyvenezer tagot számláló, 1989-ben létrejött egyesület múltját és jelenét mutatta be az estély résztvevőinek. Az alapítók célkitűzése az volt, hogy a határokon túli magyarság érdekeinek képviselete helyet kapjon az anyaország közéletében. Első elnöke Halzl József (1933–2020), a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója, a felvidéki kötődésű forradalmár, akit később örökös tiszteletbeli elnöknek választottak. Csáky Csongor kifejtette, hogy példaképük a névadó, II. Rákóczi Ferenc (1676–1735), akinek kassai újratemetése 120. évfordulóját most ünnepelhettük és Esterházy János (1901–1957), a felvidéki magyarság mártír vezetője. A Rákóczi Szövetség ma már a Kárpát-medence egyik legnagyobb civil szervezetének számít. Két fő célkitűzésük van: egyrészt hogy a trianoni határokon túl a magyar családok a gyermekeiket magyar iskolába írathassák, másrészt olyan találkozási pontot kívánnak biztosítani a magyar fiatalságnak, mely nemzeti identitásukhoz, kereszténységükhöz köti őket. Jelen vannak a Kárpát-medence 360 középiskolájában, táboraikban húszezer fiatalt fogadnak, megemlékezéseket, Rákóczi-zarándoklatokat szerveznek – ismertette Csáky Csongor.
Az ünnepélyes eseményen zenei produkciókkal felléptek a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges tanulói, mely intézményt Szuhánszkiné Ladócsy Erzsébet igazgató asszony be is mutatta a közönségnek. Szavalatával pedig Simon Előd, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulója emelte az esemény fényét.
A XVI. Miskolci Nemzeti Estély fénypontját a Kartal–Veczán-díjak immár hagyományos átadása jelentette. Idén két kiemelkedő személy és életút részesült elismerésben. Kiss Ákos Levente nyugalmazott osztályvezető főorvos, gyermeksebész a Kartal–Veczán-díjat a miskolci gyermeksebészetet máig meghatározó, iskolateremtő munkásságáért, a rászoruló gyermekek gyógyítása érdekében határokon innen és túl végzett, hat évtizedes elhivatott és példamutató szolgálata méltó elismeréseként kapta.
Papp János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának osztályvezető főorvosa laudációjában így fogalmazott Kiss Ákos Levente kapcsán: „Vannak emberek, akiknek az életművét nem csupán az elért eredmények, a betöltött tisztségek, vagy a szakmai sikerek határozzák meg, hanem az az emberi, erkölcsi örökségük, amit maguk után hagynak. Akik példát mutatnak és tudást adnak tovább, értéket teremtenek és utat is tudnak mutatni.”
Kiss Ákos Levente az elismerést megköszönve szólt a közönséghez, hangsúlyozva hite fontosságát: „Az életem során számos alkalommal számot kellett adnom a hitemről.
Számomra mindig sokat jelentett, hogy vastagnyakú kálvinista vagyok, azért, mert ez olyan értékrendet adott, ami meghatározta az életemet.
Fontos tartozni valahová, egy jó közösséghez.” Záró gondolatként köszönetet mondott feleségének, Kiss Ákos Leventéné Gonda Erikának, majd Pál apostolt idézte: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (Tim 4,7)
Mankovits Tamás László a Magyar a Magyarért Alapítvány elnöke, görögkatolikus művészcsaládból származó, hajdúdorogi születésű, neves iparművész, grafikus, szobrász, belsőépítész, szerkesztő és diplomata, aki a kárpátaljai magyarságért hosszú évtizedeken át lelkiismeretesen végzett áldozatos, önkéntes tevékenységéért, továbbá a Miskolc és térsége művészeti, kulturális életének gazdagításáért, közösségi értékeinek megőrzéséért és gyarapításáért végzett szervezőmunkája méltó elismeréseként részesült a Kartal–Veczán-díjban.
Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja, a Miskolci Ars Sacra Fesztivál ötletgazda főszervezője méltatta Mankovits Tamás Lászlót: „Élete ezer szállal kötődik Észak-Magyarországhoz: Miskolchoz, Tokajhoz, ahol a Tokaji Nemzetközi Művésztelepet szervezi és Tiszakarádhoz, miközben munkássága az egész Kárpát-medencét felöleli. Páratlanul gazdag életmű áll mögötte. Mankovits Tamás olyan személy, akire Miskolc és a miskolciak büszkék lehetnek: iparművész, szerkesztő, volt diplomata, valamint a hazai népfőiskolai mozgalom meghatározó alakja. Tevékenységében és életében a magyarság, a közélet, a kultúra és a művészet elválaszthatatlanul összefonódik. 1988-ban járt először Kárpátalján, ahol azonnal megszerette a helyi magyar közösségeket. Elsők között volt, aki a magukra hagyott, nehéz sorsú kárpátaljai és moldvai csángó magyaroknak segítségére sietett.”
Mankovits Tamás László a kitüntető díjat megköszönve így fogalmazott: „Nagyon köszönöm a megtisztelő elismerést mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy megérdemlem ezt a díjat. Büszkeséggel tölt el, hiszen a KÉSZ alapítóját nagyon jól ismertem és Veczán Pál evangélikus esperest is. Az Egressy Béni-zeneiskoláról pedig jutott az eszembe, hogy én csináltam a tábláját a névadó arcképével a kilencvenes években. Remélem, hogy a tevékenységemet egy darabig tudom folytatni! Tokajban még nagyon sok munkám van, hiszen a népfőiskola központját most adtuk át, illetve Makovecz Imre Nomád Nemzedék Házát szeretnénk átadni még az idén.”
A díjakat Veczán Pálné, a díj névadója, a néhai Veczán Pál evangélikus esperes özvegye, Menyhárt Szabolcs és Juhász Ferenc nyújtották át.
Idézetek forrása: www.minap.hu
