Mindenki születésnapja
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is részt vesz a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége tagjaként a Mindenki születésnapja c. rendezvényhez.
A kezdeményezés célja, hogy együttérző módon irányítsa rá a figyelmet a krízishelyzetben lévő édesanyák támogatásának fontosságára, valamint kiálljon a meg nem született gyermekek élethez való joga mellett. Az esemény szeptember 12-én, szombaton 10 órakor kezdődik Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia előtt. A résztvevőket közös séta, ünnepi programok és közösségi együttlét várja.
A KÉSZ szeretettel várja tagjait, barátait és minden érdeklődőt, aki fontosnak tartja, hogy közösen tegyünk tanúságot az emberi élet méltósága mellett, és kifejezzük: minden ember megérdemli, hogy legyen születésnapja.
A kezdeményezéssel kapcsolatos további információk a rendezvény Facebook-eseményében érhetők el.
