Nagyböjti lelki nap Szabadkán
Több mint százötven vajdasági résztvevő előtt tartotta meg Az idők jelei címmel Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke előadását a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) által szervezett lelki napon február 27-én Szabadkán.
Az első elmélkedés az Istennek szenteltségünkről szólt – számolt be a nagyböjti lelki nap eseményeiről Szilágyi Edit a Hírvivő 2016. március 6-i számában. Bajban van a világ, bajban Európa és vele mi is. Az értékek összekeveredtek. A boldogságot elsősorban önazonulásunkban kellene keresni, és önbecsülésünk megerősítésében. Mi hoz bennünket közelebb a boldogsághoz? – tette fel a kérdést az előadó. A boldogsághoz segít a hit válasza: Jézusom neked élek! Uram, én a Tied vagyok! Szent szívedben bízom, tisztíts meg, és hívj magadhoz engem!
A közösség a megtisztulás forrása. Boldogságot a közösség megerősödése hoz. A KÉK és KÉSZ együttműködése is ezt szolgálja. Hasonló a hasonlónak örül. Amikor nem szorulunk érvekre, nem kell egymást győzködnünk, együtt tudunk működni, olyan kört hozunk létre, amely közel áll Jézushoz. Szép az olyan találkozás, amely során megosztva lelki és szellemi tapasztalatainkat erősíteni tudjuk egymást – mondta az előadó.
Közösség a család, azt kell újra sziklára építve megerősíteni, és nem új világot létrehozni. A közösség részei és fenntartó erői az egyházi közösségeink is. A helyi szervezetekben megerősített tevékenységre van szükség, vállalnunk kell a ránk szabott küldetést. A felelősség szolgálat, amellyel feladjuk a magunk önzését, passzivitásunkat.
Nagy gondként nehezedik ránk az elvándorlás ténye. Megengedhetetlen, hogy a fiatal magyar tehetségek gazdagítsák a minket lenézők társadalmát. Értelmiségiként, vándorokként fizikai munkát vállalnak. Ez a könnyebb megoldás keresése, anyagilag talán érdemes, lelkileg megnyomorít. Nem veszíthetjük el a következő nemzedéket a nemzet számára. Szeretteik körében élve kell megtalálniuk a boldogságukat. Nem a könnyebb utat kell választani, hanem az áldozat útját. Széles út és tág a kapu, amelyen a kárhozatba lehet eljutni. A helyes megoldás a nehezebből adódik. Krisztustól tanulunk. Vállalta előttünk járva a szűk ösvényt, hogy bejusson atyja házába.
A második elmélkedés témájául Osztie Zoltán atya Helyünk a világban címet adta. Hol a helyünk a világban, hol vagyunk otthon? Az előadó a választ az Irgalmas Szamaritánusról szóló idézettel magyarázta. A téma Krisztusról szól, aki odahajol, gyógyít, gondoskodik, haza vezet. Mi vagyunk az út szélére szorított rászorulók. Rászorulunk a Megváltóra és a megváltásra. A lehajló szeretetet tovább kell adnunk. A helyünk az út szélén van, rászorulunk Isten irgalmára. Nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. Lehajtott fejjel, Krisztus lábánál van a helyünk, mondta az előadó. Isten irgalmas, mert értékesnek tart bennünket, a puszta létünket. Isten akart, életbe hívott minket. Isten szeretete a fedezete a ténynek, hogy segít önbecsülésünknek. Általa élünk magunkkal kiengesztelődött viszonyban. Megesik, hogy elégedetlenségünket kivetítjük egymásra. Ismernünk kell saját gyengeségeinket és gyarlóságainkat.
Nagyböjti szent időszakban a kiengesztelődés a feladatunk. Sértve kegyetlenekké válunk, és adósokká. Erős az, aki el tudja engedni a sérelmeket. Engesztelődj ki önmagaddal és a környezetteddel! – mondta az atya.
Örömünk oka, hogy telve van lehetősséggel a keresztény lelkület. Életünk, reményünk Istenhez fűződik. Jó, hogy keresztények lehetünk. Isten örökségének státusa az öröm oka, és a lehetőség, amellyel megajándékozott minket. Lehetőség az imádság, a keresztény élet lehetősége. Jó nekem az Úr oltáránál lenni. Az Úr átveszi a gondunkat, annak lelki terhét csökkenti. Tudom, hogy az Ő gyermeke vagyok. Gyönyörű, hogy keresztény lehetek – fejezte be gondolatébresztő elmélkedését Osztie Zoltán atya.
Forrás: Szilágyi Edit – Hírvivő 2016. március 6-i száma