Példaképeket nevelünk
Hagyományteremtő szándékkal alapított elismerést a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének keszthelyi csoportja. A kezdeményezés célja, hogy minden tanév végén megköszönjék és elismerjék annak a végzős, egyházi iskolába járó diáknak a példáját, aki keresztény hitéletével és magatartásával kiemelkedő tanúságot tett közösségében.
Az első elismerést a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola ballagó nyolcadikos diákja, Kiss Gellért vehette át. A tantestület javaslata alapján neki ítélték oda az oklevelet és a könyvjutalmat, amellyel a KÉSZ keszthelyi csoportja szeretné megerősíteni azokat a fiatalokat, akik mindennapjaikban is bátran vállalják keresztény hitüket.
Az oklevél a KÉSZ-csoport jelmondatát – „Hit – Érték – Küldetés” – viseli, és a következő bibliai idézettel bátorítja a díjazottat: „Mindent megtehettek szeretetben” (1Kor 16,14). Az elismerés mellé Böjte Csaba Az irgalmasság iskolája – Csaba testvér gondolatai az irgalmasság cselekedeteiről című könyvét is ajándékba kapta.
A pedagógusok ajánlása szerint Kiss Gellért rendszeresen részt vesz a szentmiséken, ministrál, érdeklődő a hittani ismeretek iránt, hitét tudatosan gyakorolja. Segítőkészsége, példás magatartása és derűs személyisége miatt közösségének megbecsült tagja, aki kortársai között is hitelesen képviseli a keresztény értékeket.
Külön öröm, hogy ez a kezdeményezés a KÉSZ keszthelyi csoportja és a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola együttműködésében valósult meg. Az ilyen összefogások azt üzenik, hogy a fiatalok lelki fejlődése és értékrendjének megerősítése közös ügyünk. Fontos, hogy a közösségek ne csak elvárják a jó példát, hanem észre is vegyék, megköszönjék és elismerjék azt.
A KÉSZ kezdeményezése arra is emlékeztet bennünket, hogy
a keresztény hit hiteles megélése ma is érték.
Jó látni, hogy vannak olyan fiatalok, akik természetes módon élik meg hitüket, szolgálják közösségüket, és életükkel is tanúságot tesznek Krisztusról. Reméljük, hogy a most útjára indított hagyomány hosszú éveken át bátorítja majd a következő nemzedékeket is arra, hogy örömmel vállalják és éljék meg keresztény küldetésüket.
keszthelyi KÉSZ-csoport
