Szeptemberi programkavalkád Taksonyban
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége taksonyi csoportja mozgalmas szeptembert tudhat maga mögött: három egymást követő napon tartalmas és felemelő események várták a közösséget. A résztvevők megismerhették a közel-keleti keresztes várak kutatásának kulisszatitkait, közösen gondolkodhattak a keresztény értékek jövőjéről egy hagyományteremtő közösségi pikniken, majd tanúi lehettek a régóta vágyott harangtoronymakett ünnepi bemutatójának. A programok sokszínűsége egyaránt szólt a tudományról, hitről és közéletről, miközben mindhárom alkalom a közösség összetartó erejét hangsúlyozta.
Negyedszázada a keresztes várak nyomában – régészeti missziók Szíriában
2025. szeptember 17.
Elsőként Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Intézetének vezetője tartott nagy sikerű előadást a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió munkájáról. A régész-történész immár több mint 25 éve kutat a Közel-Keleten, olyan ikonikus helyszíneken, mint Margat és a Crac des Chevaliers erőd.
„Fel sem merült bennünk, hogy a barátainkat magukra hagyjuk a háború idején” – hangsúlyozta az előadó, utalva arra, hogy a több mint 150 nemzetközi régészcsapat közül egyedül a magyar misszió maradt Szíriában a harcok kirobbanása után.
Major Balázs rávilágított: a régészet nem csupán ásatásokról szól, hanem a helyi közösségekkel való élő kapcsolatról. „A terepmunka csak az egyik fele a régészetnek. A másik fele a helyiekkel való jó kapcsolat, ami nélkülözhetetlen a sikerhez” – mondta.
Az előadás gazdag képanyaggal mutatta be a középkori keresztes hadjáratok emlékeit, és azt is, hogyan vált II. András király 1218-as látogatása után 800 évvel újra élővé a magyar jelenlét a szíriai várak falai között.
Közösségi piknik: A világ változik, az érték marad
2025. szeptember 19.
Két nappal később a taksonyi csoport első közösségi piknikjét rendezte meg, amely a tervek szerint hagyományteremtő jelleggel folytatódik. Az esemény központi gondolata a keresztény értékek megőrzése volt egy folyamatosan változó világban.
A pikniket megtisztelte jelenlétével Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is, aki méltatta a KÉSZ taksonyi csoportjának negyedszázados értékteremtő munkáját.
„A keresztény közösségeknek nemzetmegtartó erejük van”
– hangsúlyozta beszédében.
Az esemény részeként egy mini „PÁR-Beszéd” is lezajlott, ahol Bóna Zoltán mellett Kreisz László, Taksony korábbi polgármestere és Barna Tamás, a taksonyi csoport elnöke osztották meg gondolataikat a közösség jövőjéről.
A szervezők megfogalmazták a nap üzenetét: „Mi ma itt vagyunk egymásnak – és ez talán a legnagyobb érték.” A kötetlen beszélgetések és közösségi élmények mellett a piknik résztvevői megerősödve indultak haza: abban a tudatban, hogy a keresztény értékek képviselete ma is időszerű és szükséges.
Hol laknak a harangok? – Harangtoronymakett-bemutató
2025. szeptember 20.
A harmadik napon az Ars Sacra Fesztivál keretében egy több mint hatvan éve dédelgetett álom vált kézzelfoghatóvá: bemutatták Taksony tervezett harangtornyának makettjét a Szent Anna-templomban.
Az ünnepi eseményen Barna Tamás, a projekt kezdeményezője elmondta: „Ez a harangtorony nemcsak építészeti alkotás lesz, hanem lelki jelkép – egy világítótorony a keresztény értékek mentén.” Érces Gergő építészmérnök bemutatta a tervek művészi és szakmai hátterét, míg Brezvai Gábor 3D nyomtatással készített makettje kézzelfoghatóvá tette a közösség álmát.
Kapui Gyula harangszakértő és Láng András plébános szavai megerősítették a résztvevőket abban, hogy a közös hit és összefogás képes több évtizedes hiányokat is pótolni. A Magnificat Leánykar fellépése Szebbelédi Valéria Liszt-díjas karnagy vezényletével ünnepélyes keretet adott a rendezvénynek.
A harangtorony 2024 decemberében megkapta az építési engedélyt, és a tervek szerint 2028-ra készülhet el, a templom felszentelésének 70. évfordulójára.
„Ez a harangtorony nem csupán kőből és fémből fog állni, hanem imádságból, áldozatból, összefogásból és hitből.
Ahol a harang zúg, ott nemcsak hang szól, hanem lélek is”
– hangzott el az eseményen, amely sokak számára adott reményt és lelki erőt.
Három nap, három üzenet
A három szeptemberi program jól mutatja, milyen széles spektrumon dolgozik a KÉSZ taksonyi közössége: egyszerre jelen van a tudományban, a közéletben és a hit mindennapjaiban. Az előadások, beszélgetések és ünnepi alkalmak mind ugyanarra hívták fel a figyelmet: az értékek megőrzése és továbbadása a legfontosabb feladatunk bárhogyan is változzon a világ körülöttünk.
készült a KÉSZ taksonyi csoportjának beszámolója alapján
fotók: Wágner Attila