Szóljanak a harangok, teremtsünk hagyományt!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül felhívja a Kárpát-medence egyházközségeit és gyülekezeteit, hogy 2021-ben is harangozással és imával emlékezzenek a trianoni békediktátum évfordulójára.

 

A harangszó az imádságra hív, örömöt, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat. Az élet jele, a megmaradás bizonyítéka.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége ezért Trianon 100. évfordulójára közzétett felhívásának sikerén felbuzdulva arra kéri a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy az elkezdett hagyományt folytatva minden év június 4-én (magyar idő szerint) 16.30-kor húzzák meg a harangokat és mondjanak el egy Miatyánkot a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

Bízunk benne, hogy a keresztény hit és a nemzeti összetartozás erősítését sokan fontosnak tartják, és csatlakoznak kezdeményezésünkhöz. 

Budapest, 2021. május 18.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Idén is várjuk a harangozásban résztvevők visszajelzését ITT


A felhívás plakátja szabadon terjeszthető.
Több méretben és formátumban letölthető itt:

 webes megjelenéshez, online küldésre
jpg
pdf

nyomtatáshoz
A/4 (jpg)
 A/3 (jpg)

nyomdai használatra
A/4 (pdf)
 A/3 (pdf)      


Így szóltak a harangok a százéves évfordulón Kárpát-medence-szerte: 

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks